Kiszivárgott néhány érdekes részlet a Facebook titkos kütyüjéről

2018. január 11.
1.6091
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egy ideje nyílt titoknak számít, hogy a Facebook dolgozik egy kütyün, amivel az Apple vagy éppen a Google birtokában is megtalálható okoshangszórókkal szeretnének versenybe szállni, most pedig izgalmas részletek is kiszivárogtak erről az eszközről.

Az egyelőre még megkérdőjelezhető háttérrel rendelkező részleteket a Cheddar hozta nyilvánosságra belsős információkra hivatkozva, így megtudtuk, hogy a Portal névre keresztelt kütyü egy 500 dolláros, tehát több mint 130 ezer forintos okos hangszóró lesz, ami nemcsak egy közönséges virtuális asszisztensnek ígérkezik, lévén még képernyővel is felszerelték, ami lehetőséget ad például a videóchatelésre és más egyéb közösségi médiához kapcsolódó interakcióra.

A Portal várhatóan speciális arcfelismerő rendszerrel és hangvezérlési lehetőségekkel érkezik, Mark Zuckerberg pedig állítólag még idén májusban bemutatja a közönség számára, miközben megjelenését 2018-ban tervezik, meglepő módon azonban nem azért, hogy több profitra tegyenek szert, hanem azért, hogy a közösségi oldalon megváltoztathassák a felhasználók viselkedését, noha nem tudni, hogy ezt miként gondolták.
4 hozzászólás

Harder

6 éve, 9 hónapja

Nem sok értelmét látom még mindig ezeknek... szomorú smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 9 hónapja

marco írta:
Mondanám hogy érdekesen hangzik, de nem. Rohadt unalmas hogy ugyanolyan cuccok jönnek, ugyanolyan funkcionalitással, csak más-más gyártótól. Legalább egy tenne bele valamilyen (bármilyen) extrát.
+1. Ha legalább bármelyik tudna nem angolul. Az már marha nagy előny lenne! röhögő smiley

válasz erre

marco

6 éve, 9 hónapja

Mondanám hogy érdekesen hangzik, de nem. Rohadt unalmas hogy ugyanolyan cuccok jönnek, ugyanolyan funkcionalitással, csak más-más gyártótól. Legalább egy tenne bele valamilyen (bármilyen) extrát.

válasz erre

Fikarc

6 éve, 9 hónapja

Leállt az MI, jön a mobil. Az igen.

válasz erre