Kiszáll az okosórák piacáról az Intel

2017. július 20.
3.1261
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Az okosórák és egyéb hordható, viszonylag kompakt okoseszközök sokáig nagy figyelmet kaptak a piacon, az első generációt nagyon vártuk, de azóta hosszas szenvedés zajlik a piacon, a gyártók próbálkozókedve megcsappant és egyedül talán csak az Apple tudta ezt a lehetőséget is jól megragadni.

Az Intel pedig komoly tervekkel vágott neki ennek a területnek, hiszen többek között az órákat hajtó processzorok és egyéb technológiai megoldások kapcsán is fényes jövőre számítottak. A piac gyengülése azonban nagyon úgy fest, hogy új irányba tereli az amerikai óriást, mely jelenleg nagyobb figyelmet és több profitot ígér.

Az új irány állítólag a virtuális és kiterjesztett valóság, mely valóban jóval izgalmasabb terület, mint az okosóráké vagy egyéb hordható okoseszközöké. Az Intel Basis okosóráért felelős csapat 80 százalékát már ősszel elküldték, most pedig végleg bezárhat a divízió, így a jövőben az egyéb IoT eszközök kapcsán sem igazán halljuk majd az Intel nevét.
3 hozzászólás

Huginn

7 éve, 3 hónapja és 27 napja

Miért? Jelen volt volt a piacon? Észre sem vettem... :-D

válasz erre

technomancer

7 éve, 4 hónapja

Ezek a valaha nagy nevek (Microsoft, Intel, BlackBerry) manapság nagyon nem találják a helyüket...

válasz erre

Porthos

7 éve, 4 hónapja

Nem is értem minek léptek be. A mobilos piacon is buktak.

válasz erre