Kisebb méretben is érkezik az LG G Flex

2014. szeptember 15.
6871
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
Az LG indiai részlegének egyik vezetőjére hivatkoznak a belinkelt írásban, aki állítólag a napokban elszólta, hogy a G Flex 2 egy kisebb kijelzővel jelenik majd meg.

Az eredeti készülék annak idején egy kereken 6 hüvelykes, hajlított érintőképernyőt kapott, amely 720 x 1280 pixel felbontást támogatott, ebből pedig 245 ppi pixelsűrűség jött ki, amely nem volt éppen forradalminak nevezhető.

A kijelző fizikai mérete most állítólag ennél kisebb lesz, a támogatott felbontás viszont megugrik, bár azt még nem tudni, hogy a gyártó az 1080p, avagy a Quad HD (1440 x 2560 pixel) mellett kötelezi-e magát. A G Flex 2 mindenesetre az első körben ezúttal is Dél-Koreában rajtol majd el, amit az amerikai, illetve az indiai megjelenés követhet, nagy valószínűséggel még az év vége előtt. A pontos dátum és az ár egyelőre ismeretlen.
A cég viszont a jelek szerint ? legalábbis a felemelkedőben lévő piacokon ? a G2 okostelefon egy újabb változatát is bemutatná, amely ezúttal G2 Lite néven látna napvilágot.

A LG D295 típusjelzésű készülék méretében a G2 minihez képest is kisebb, kijelzője 4,5 hüvelykes, a támogatott felbontás pedig ezúttal 480 x 800 pixel. Ehhez dual-SIM opció, egy 1,2 GHz-en futó négymagos Snapdragon 200 chip, 1 GB RAM, egy 4 GB-os belső tároló, valamint egy 1900 mAh-s akkumulátor társulna. A hátoldalon egy 8 megapixeles kamera kapott helyet, az előlapon ezt egy VGA-kamera egészíti ki, a szoftveres oldalon pedig az Android 4.4 KitKat fut. Az ár Brazíliában 269 dollárnak felel meg, a készülék hamarosan egyéb országokban is megjelenik majd.
nincs még hozzászólás