Kínában már senkit sem érdekel a Star Wars legutóbbi epizódja

2018. január 17.
2.0131
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
Rengeteg kritika érte a legutóbbi Csillagok háborúja részt és bár világ szinten hatalmas bevételre tett szert a film, Kínában már le is vették a mozik műsoráról a mozifilmet, ugyanis senki sem kíváncsi rá.

Úgy tűnik a saga nyolcadik epizódja nem aratott túl nagy sikereket az ázsiai kontinensen, ugyanis a legfrissebb hírek szerint két héttel a megjelenést követően két mozi is levette műsoráról Az utolsó Jediket, de mostanra már a kínai moziszínházak több mint 90 %-ka sem vetíti. Jimmy Wu a Chinese theater chain Lumiere Pavilions elnöke a The Hollywood Reporternek elmondta, hogy a vártnál sokkal rosszabbul teljesített a film, ezért kénytelenek voltak levenni a műsorról.

Január elején, a nyitóhétvégén mindösszesen 28,7 millió dollár bevételt ért el a Star Wars Kínában, ami a Lucasfilm eddigi legalacsonyabb box office bevétele volt. A hetek elteltével pedig csupán 2,4 millió dollárral nőtt ez a bevétel. Érdekesség, hogy például a hetedik epizód 52 millió dollárral nyitott anno, de egy-két hét elteltével már 124 millió dolláros bevételt ért el.
6 hozzászólás

DarkZer0

6 éve, 9 hónapja és 14 napja

Még meg sem néztem, nem is igazán érdekel már röhögő smiley Szóval én nem mondok róla semmit röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

6 éve, 9 hónapja és 15 napja

Azért az kemény hogy a mozik kevesebb mint 10%-ában megy a film! röhögő smiley

válasz erre

Levi87

6 éve, 9 hónapja és 16 napja

Nem csodálom. A világ többi részén is csak azért nézték meg sokan, mert rengeteg a rajongó. De szerintem ezután a film után egyre kevesebb lesz. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 9 hónapja és 16 napja

Nem úgy megy az, hogy beesnek oda és mindent letarolnak. röhögő smiley Kínának életképes a filmipara és nem is igazán kultuszfilm ott. Dél-Koreában is hazai film volt az első.

válasz erre

csirkee

6 éve, 9 hónapja és 16 napja

Tommy írta:
Szerintem máshol sem nagyon. Rohadt **** film lett.
Világ szinten több mint 1 milliárd dollárnál jár, szóval megy az, de tény, hogy sok a kritika és biztosan sokan nem úgy jöttek ki a moziból, hogy "huuuuu de jó volt".

válasz erre

Tommy

6 éve, 9 hónapja és 16 napja

Szerintem máshol sem nagyon. Rohadt **** film lett.

válasz erre