Kínában hamarosan már csak akkor kommentelhetsz az interneten, ha igazoltad magad!

2017. augusztus 29.
3.3601
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár sokan szidják a kínai diktatúra módszereit, ellenben akadnak azért követendő dolgaik, így például a kínai internetfelügyelet legújabb rendelkezése is több szempontból előnyös lenne bizonyos módosításokkal a nyugati társadalmakban.

A CAC ugyanis úgy döntött, hogy októbertől már csak és kizárólag azok kommentelhetnek az interneten keresztül, akik korábban igazolták személyazonosságukat, vagyis az állam ellehetetleníti, hogy bárki álnéven vagy névtelenül kommenteljen, trollkodjon és gerjesszen feszültséget az interneten.

A South China Morning Post beszámolója szerint a Kínában működő weboldalaknak így a jövőben kötelezniük kell felhasználóikat a regisztrációra, és ha valaki álnéven is regisztrál, akkor legalább a telefonszámát adja meg ahhoz, hogy igazolható legyen, hiszen az országban a telefonszám már összeköttetésben áll a személyi igazolványokkal.

A kínai internetfelügyelet szerint a névtelen kommentelők jelentős része hozzájárul a gyűlöletbeszéd, a hamis hírek és az illegális tartalmak terjesztéséhez, azonban ezzel a rendelkezéssel mindenki számon kérhető lenne, ha olyan dolgot művel az interneten, ami szembemegy a szabályokkal.
4 hozzászólás

Kisfaludy82

7 éve, 1 hónapja és 22 napja

Nálunk is kéne szabályozni. Erősen.

válasz erre

Levi87

7 éve, 1 hónapja és 22 napja

Nem kispályáznak a kínaiak bakker! meglepett smiley

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 1 hónapja és 22 napja

Kemény lépés! meglepett smiley

válasz erre

Harder

7 éve, 1 hónapja és 22 napja

Durva eljárás de valljuk be, időnként itthon sem lenne rossz ilyen.

válasz erre