Kína tömegtermelésbe küldi a BMW X7-es kihívójának nevezett Hongqi E-HS9 elektromos divatterepjárót

2020. augusztus 06.
5.4411
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár a kínai Hongqi már tavaly ősszel bemutatta legújabb koncepcióautóját - akkor még E115 név alatt -, azonban a már akkor is a BMW X7-es kihívójaként emlegetett luxuskategóriás divatterepjáróról most megtudtuk, hogy hamarosan tömegtermelésbe kerül.

Ez lesz a Hongqi E-HS9 elektromos SUV, melyet eredetileg Gilles Taylor, a Rolls Royce egykori dizájnere tervezett, így külsőleg valami csoda lesz, de a motorháztető alatt is találni érdekességeket, hiszen az alapmodell esetén az első tengelyhez egy 218 lóerős, a hátsó tengelyhez pedig egy 128 lóerős villanymotor került, azonban érkezik egy olyan változat is, ahol hátra egy 333 lóerős egység kerülhet, így a masina bőven 550 lóerő feletti teljesítményre lesz képes.

A Hongqi E-HS9 92,4 kWh-s kapacitású akkumulátort kapott, ami akár 600 kilométeres távolságra is elegendő, az 5,2 méteres hosszúságú járművet pedig négy-, hat- és hétüléses kivitelben is elérhetjük majd, a hagyományos műszerek helyett pedig többnyire mindenhol nagyméretű kijelzők és érintőpanelek kaptak helyet benne, ezáltal belülről is luxushatást kelt az autó, mely átszámítva 20 millió forint körüli árkategóriában kerül forgalomba.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

Harder

1 hónapja, 3 hete és 2 napja

Rettenetesen ronda.

válasz erre

rDAVE

1 hónapja, 3 hete és 2 napja

Kicsit otromba, de átlagos színben, mint a fehér vagy fekete nem vészes. Talán a matt festés is dobna rajta. Luxus suv alapól "pénisznövelő" kategória, szóval nem kell nagyon szépnek lennie.

válasz erre

Kisfaludy82

1 hónapja, 3 hete és 2 napja

Irgalmatlan ronda.

válasz erre

Levi87

1 hónapja, 3 hete és 2 napja

Szép nagy dög!

válasz erre