Kína nemcsak megnézi a Hold sötét oldalát, hanem krumplit is szeretne termeszteni ott

2018. december 10.
6.2350
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A napokban újabb űrmissziót indított Kína, aminek részeként ezúttal a Hold sötét oldalát vették célba, így a Long March 3B rakéta segítségével fellőtt Change-4 szonda még az idén landol is az égitesten.

Ez azonban nem lesz egyszerű feladat, hiszen a Hold sötét oldala sokkal veszélyesebb és nehézkesebb terep, mint az általunk látott világos fele, azonban a kínaiak biztosak a leszállás sikerében, sőt mi több, eltökélt szándékuk több kísérletet is végrehajtani odafent.

Ezek egyike a krumplihoz kapcsolódik majd, lévén azt is vizsgálni szeretnék, hogy megfelelő körülmények között - nyilván egy zárt rendszerben - sikerülhet-e burgonyát csíráztatni, hosszabb távon pedig termeszteni odafent.

A Change-4 mindemellett selyemhernyókat és más növényi magvakat is szállít a Holdra, tehát érdekes kísérleteknek és eredményeknek nézünk elébe az elkövetkezendő hónapokban.
4 hozzászólás

marco

5 éve, 9 hónapja és 24 napja

rDAVE írta:
"Ez azonban nem lesz egyszerű feladat, hiszen a Hold sötét oldala sokkal veszélyesebb és nehézkesebb terep, mint az általunk látott világos fele"
Bizony, ott bujkálnak a nácik!



Azaz. röhögő smiley

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 9 hónapja és 24 napja

Na ez nem semmi! meglepett smiley

válasz erre

zender

5 éve, 9 hónapja és 24 napja

Őrület, mennyit fejlődtek az elmúlt pár évben, néhány évtizedes semmittevés után! meglepett smiley

válasz erre

rDAVE

5 éve, 9 hónapja és 24 napja

"Ez azonban nem lesz egyszerű feladat, hiszen a Hold sötét oldala sokkal veszélyesebb és nehézkesebb terep, mint az általunk látott világos fele"
Bizony, ott bujkálnak a nácik!




válasz erre