Kína megalkotná az önfenntartó űrállomást

2017. július 11.
3.1351
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár a Nemzetközi Űrállomás már hosszú ideje kering a világűrben és szolgálja ki a különböző nemzetiségű űrhajósokat, azonban nagy hátránya, hogy szinte egyáltalán nem önfenntartó, ezáltal folyamatosan drága utánpótlást kell szállítani a működéséhez.

A kínai Pejhang Egyetem azonban most szeretné megalkotni az önfenntartó űrállomást, aminek megvalósulásával elképesztő mértékben fel lehetne gyorsítani az űrkutatást, és bár egyelőre rengeteg kérdés megválaszolatlan, az intézmény négy tanulója egy lezárt bunker mélyén már azt teszteli, hogy miként lehetne akár egy másik bolygón is önfenntartó űrállomást létesíteni a rendelkezésre álló dolgok - így még a hulladék és a vizelet - újrahasznosításával is.

Az egyetem négy hallgatója most 200 napra vállalta, hogy beköltözik a Lunar Palace-1 nevű űrkabinba, ahol céljuk az lesz, hogy bebizonyítsák: létrehozható elzárt környezetben is olyan önfenntartó ökoszisztéma, amivel az emberek akár hónapokig is életben maradhatnának utánpótlás nélkül az űrben vagy más bolygón.

Kína megalkotná az önfenntartó űrállomást - 2. kép

A csapat egyébiránt több éves felkészülés után vágott neki a kísérletnek, ezáltal az egyetem szakértői mindent alaposan megterveztek, kezdve a növények által termelt oxigéntől, az ürülék lebontásáig bezárólag, de a kutatás vezetője szerint a fizikai szükségletek mellett sokkal érdekesebb lesz, hogy az emberek miként bírják majd a bezártságot és a napfény hiányát.
3 hozzászólás

rDAVE

7 éve, 4 hónapja és 9 napja

Kisfaludy82 írta:
Durván rákattant Kína az űrprogramra! meglepett smiley
Mindenre rákattantak. Tavaly már többet termeltek Amerikánál megújuló energiát. röhögő smiley Csökkent is a légszennyezettségük, bár még visszafogottan.

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 4 hónapja és 9 napja

Durván rákattant Kína az űrprogramra! meglepett smiley

válasz erre

Harder

7 éve, 4 hónapja és 9 napja

Nagyon kíváncsian várom a végeredményt!

válasz erre