Kilenc projekt is fut majd a kínai űrállomáson

2019. június 17.
2.6481
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Összesen kilenc projektet fogadott el a United Nations Office for Outer Space Affairs és a China Manned Space Agency a kínai űrállomáshoz kapcsolódóan, lévén az ázsiai ország nemsokára felküldi a világűrbe az ISS kihívóját - méghozzá nagyon fontos célokkal.

A Space.com összefoglalójából ugyanis kiderült, hogy a szakértők - egy összesen 60 főből álló bizottság - hat kimagasló fontosságú, és további három másodlagos projektet engedélyezett az űrállomáson, melyek mindegyikén nemzetközi kutatócsoportok dolgoznak majd, és bár magyarok nem kaptak helyet a listán, de valóban a világ minden tájáról mehetnek majd az űrállomásra dolgozni a szakemberek.

Kína ugyanis teljesen nyitott rendszerben gondolkozik - ami az ország berendezkedése alapján kifejezetten meglepő -, ezáltal felhívásukra már 42 pályamunka érkezett mintegy 27 országból, végül pedig ebből válogatták ki a kilenc legjobb projektet, melyek az elsők között indulhatnak el a kínai űrállomáson, ismertetésüket azonban csak a későbbiekre ígérték.
4 hozzászólás

Fikarc

5 éve, 3 hónapja és 2 napja

Komplett is labortábor lesz fent. röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 3 hónapja és 2 napja

Konkurencia az űrben. röhögő smiley

válasz erre

Levi87

5 éve, 3 hónapja és 2 napja

Menő hogy már két űrállomás lesz fent. mosolygó smiley

válasz erre

login_password

5 éve, 3 hónapja és 2 napja

Az nem semmi. Lesz bőven dolguk.

válasz erre