Kigyulladt Hoverboard miatt perlik az Amazon-t

2016. október 31.
2.2821
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A technológia fejlődése nem csak előnyökkel jár, hanem veszélyekkel is, mostanság pedig több szegmensben is előtérbe kerülnek a meghibásodások, melyek olykor komoly anyagi vagy éppen személyi károkat okoznak.

Talán többen emlékeztek még, hogy 2015-ben a Hoverboard milyen izgalmas újdonságnak számított, rengeteg új modell jelent meg és sokan egy izgalmas újdonságnak tartották. Néhányan arra is emlékezhetünk, hogy a kezdeti örömök után számos videó került fel az internetre a kigyulladó Hoverboard-okról, melyek esetében szintén az akkumulátorokkal voltak gondok.

Az Amazont nemrég egy ilyen eset miatt rángatták bíróságra Amerikában, hiszen egy Hoverboard miatt égett le egy egymillió dolláros ház. Felvetődhet a kérdés, hogy miért az Amazont és miért nem a gyártót perlik, a válasz pedig az, hogy az Amazon tudott a veszélyről, de nem tájékoztatta kellően gyorsan és pontosan a felhasználókat.

Az Amazon egyébként valóban tudott a veszélyes gépekről, hiszen 2016 januárjában teljes visszatérítést kínált fel a Hoverboard vásárlóknak.
3 hozzászólás

Fikarc

8 éve, 17 napja

A lenyúlás magasfoka. Próbálkozik az ember hátha bejön.

válasz erre

CharlieFirpo

8 éve, 17 napja

Egyre több az ilyen eset, ahogy minden az akksik felé mozdul el.

válasz erre

rDAVE

8 éve, 17 napja

Hogy miért az amazon-t? Azért mert több pénzük van... röhögő smiley Bármibe lefogadom, hogy a perlő a kárának többszörösét követeli.

válasz erre