Kiderült, hogy mely tech cégek vezetőivel ül le tárgyalni Donald Trump

2016. december 12.
3.7611
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egész Amerika jövőjét meghatározhatja az a tárgyalás, amelynek során várhatóan még szerdán leül egy asztalhoz Donald Trump, az USA jelenlegi elnöke, illetve néhány óriási tech cég vezetője, hogy a jövőről tárgyaljanak.

Amit eddig is tudtunk már, hogy Tim Cook, az Apple vezére biztosan ott lesz a megbeszélésen, de a Recode hozzáfért a résztvevők teljes listájához, amiből kiderült, hogy a legnagyobbak valóban leülnek egyeztetni Trumppal.

Ennek megfelelően ott lesz az eseményen Larry Page, az Alphabet vezére, Sheryl Sandberg, a Facebok egyik igazgatója, Satya Nadella, a Microsoft ügyvezetője, Ginny Rometty, az IBM egyik első embere, Brian Krzanich, az Intel vezére, de a nagyobbak közül Elon Musk, a Tesla és a SpaceX agya, valamint az Amazonos Jeff Bezos sem marad ki a megbeszélésről.

Természetesen rajtuk kívül még több kisebb cég embere is megjelenik a beszélgetésen, de meglepő módon sokan vagy nem kaptak meghívót - például a Twitter vezére, Jack Dorsey sem -, míg mások visszautasították a megjelenést, így Travis Kalanick, az Uber vezetője, vagy a Netflix-es Reed Hastings és a Dropbox-os Drew Houston is úgy döntött, hogy a meghívás ellenére hátat fordítanak Trumpnak.
4 hozzászólás

Fikarc

7 éve, 11 hónapja és 3 napja

Úgy látszik, a feltörekvő, új cégek (Netflix, Uber) nem akar ott lenni. Érdekes.

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 11 hónapja és 3 napja

Illusztris társaság. Akik nem akartak elmenni azokon viszont meg vagyok lepődve, nem értem miért.

válasz erre

Tommy

7 éve, 11 hónapja és 3 napja

Nyilván azok sem biztos hogy bármiben is megegyeznek vele akik elmennek a megbeszélésre. Csak egyszerűen kíváncsiak mit akar ez az őrült.

válasz erre

Santonio

7 éve, 11 hónapja és 3 napja

Gondolom egyszer majd kiderül hogy akik nem ültek le vele, azok miért nem. Na majd az érdekel csak igazán. mosolygó smiley

válasz erre