Kiderült, hogy hol dolgozik Liam, az Apple iPhone szétszerelő robotja

2017. március 13.
3.7931
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Érdekes cikket közölt a Business Insider magazin az Apple által már tavaly bemutatott iPhone szétszerelő robotról, avagy Liam-ról, amit annak érdekében alkottak meg a cégnél, hogy legyen egy eszközük, amely képes apró darabokra szedni az egyes készülékeket.

A lap az Apple legutóbbi jelentésére hivatkozva hozta nyilvánosságra, hogy a cég eddig két Liam-rendszert állított csatasorba, amelyek közül az egyik Kaliforniában, a másik pedig Hollandiában állt fel, de amint arra a magazin rávilágított, egyelőre vajmi kevés az, amit az újrahasznosítás érdekében tesznek.

A két robot ugyanis évente 2,4 millió iPhone-t tud darabokra szedni, ami bár a környezetvédelem szempontjából fontos lehet, ellenben ha azt vesszük alapul, hogy az Apple csak tavaly több mint 200 millió iPhone-t adott el, akkor mégis édeskevés.

A jelentésből egyébiránt kiderült, hogy nagyjából 10 ezer szétbontott iPhone-ból majdnem 200 kilogramm alumínium, 80 kilogramm réz, valamint némi arany, platina, ezüst, ón és egyéb ritka alapanyag is kinyerhető, magyarán a Liam-féle robotokra óriási szükség lenne még az iparban.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

CharlieFirpo

7 éve, 8 hónapja és 17 napja

Elképesztő hogy még kisfilmet is csinálnak hozzá röhögő smiley

válasz erre

Porthos

7 éve, 8 hónapja és 18 napja

Milyen hypeot csináltak ennek a robotnak is... röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

7 éve, 8 hónapja és 18 napja

Forma ez a robot. mosolygó smiley

válasz erre

betyár

7 éve, 8 hónapja és 18 napja

Alumínium és réz?? Na ilyen sok khmm... embernek kellene. röhögő smiley

válasz erre