Kiderült, hogy hány óráig tart egy nap a Szaturnuszon

2019. január 22.
3.5931
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Mindenki által ismert tény, hogy a Földön 24 órából áll egyetlen nap, azonban a Naprendszerben egyetlen olyan bolygót sem találunk, ahol ugyanilyen intervallumokban lehetne gondolkozni, ezáltal minden planétán eltérő idővel kalkulálhatunk.

A Cassini űrszonda hazaküldött adatai alapján pedig a kutatóknak most sikerült kiszámolniuk, hogy a Szaturnuszon pontosan mekkora intervallumot ölel fel mindez, ezáltal ha nem tévednek a Kaliforniai Egyetem munkatársai, akkor a kérdéses planéta 10 óra, 33 perc és 38 másodperc alatt fordul meg a saját tengelye körül, vagyis ennyi ideig tart egy egész nap a bolygón.

A Szaturnusz esetében egyébiránt nem alkalmazhatók azok a hagyományos módszerek, melyek a mágneses terek alapján kalkulálják ki az adott égitest forgási idejét, mert a bolygó mezője és tengelyének igazodása eltér egymástól, így a szakértők gyűrűk tanulmányozásával tudták kiszámolni ezt az értéket, amit a pár hónappal ezelőtt az űrben elpusztult Cassini űrszonda megfigyeléseire alapoztak.
5 hozzászólás

zender

5 éve, 7 hónapja és 16 napja

Nem igazán bírná az ember. meglepett smiley

válasz erre

Levi87

5 éve, 7 hónapja és 16 napja

Miért fontos infó ez vajon a csillagászoknak? meglepett smiley

válasz erre

Fikarc

5 éve, 7 hónapja és 16 napja

Hű, az igen gyorsan forog akkor! meglepett smiley

válasz erre

marco

5 éve, 7 hónapja és 16 napja

Milyen király már, 3-4 órás munkanapok. röhögő smiley

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 7 hónapja és 16 napja

Mivel úgysem fogunk ott megtelepedni, végülis mindegy... mosolygó smiley

válasz erre