Kicsit komplikált volt, de végül megjött a Gnome 3.25.2

2017. május 29.
3.3091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Javier Jardón a Gnome asztali környezet projektjéből adta hírül, hogy jól haladnak a fejlesztések a szeptember 13-án debütáló Gnome 3.26-os verziójával kapcsolatban, így egy újabb mérföldkövet aktiváltak, elérhetővé tették a második tesztelési változatot.

Eredetileg a múlt hét elejére, május 24-re tervezték a fejlesztői ISO fájl kiengedését, de mint Javier elmondta, néhány modult komplikáltabb volt integrálni, mint ahogy azt gondolták, így próbálták stabilizálni a helyzetet, ennek ellenére még van mit ügyködni a rendszeren, a fennálló problémákat pedig a következő variánsra végleg megoldják.

Ez pedig június 21-e lesz, ugyanis ekkor érkezik a Gnome 3.6-os verziójának harmadik fejlesztői változata, a 3.25.3. Míg mások a nyarat a tengerparton vagy épp a strandon töltik, addig a csapat keményen dolgozik majd annak érdekében, hogy július és augusztusban is közzétegyék a tesztverziókat, illetve, hogy szeptember második hetében érkezhessen a stabil variáns.

A változások listája ennek ellenére nem túl beszédes, hiszen a bugfix mellett az alapvető komponensek, szoftverek naprakésszé tétele történt meg, ami valószínűleg a fent vázolt, motorháztető alatti problémákra vezethető vissza.
2 hozzászólás

Fikarc

7 éve, 5 hónapja és 25 napja

Nagyon megrekedtek most ezen a Gnome Shell szinten, innen semmi komolyabb fejlesztéssel nem akarnak kimozdulni azt látom.

válasz erre

VDemon

7 éve, 5 hónapja és 25 napja

Mások is dolgoznak, nem csak ők, de aranyosak ahogy fényezik magukat. röhögő smiley

válasz erre