Kétszintes épületet hoztak össze Belgiumban 3D nyomtatással

2020. augusztus 16.
8.2521
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
A belga Kamp C cég nemrégiben befejezett egy igencsak nagy vállalást, miszerint egy emeletes házat hoztak össze 3D nyomtatás segítségével - a nyomtatást egy hatalmas, BOD2 nevű cementnyomtató készítette, amelyet a COBOD cég szolgáltatott.

Érdekesség, hogy mindössze 15 nap alatt zajlott le a monstrum nyomtatása, viszont ez nem egyben történt meg, hanem több hónap terjedelmében.

Az építkezés 2019 novemberében kezdődött, amikor a nyomtatót az építkezés helyszínére szállították és daruval összeszerelték. Az emberi munkások segítették a nyomtató felállítását és karbantartását. Miután elkészült és működésre bírták, a BOD2 teljesen autonóm módon ügyködött, és csak egy ember követte nyomon a folyamatot a közelben lévő számítógépről.

Befejezése óta a 3D-ben nyomtatott ház a nyomtató mellett áll Belgiumban, hogy a látogatók megállhassanak és megcsodálhassák azt. A Kamp C azt reméli, hogy a jövőben az épületet irodahelyiséggé változtatja bérbeadás céljából, vagy esetleg valamikor lakóhely válhat belőle.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

Harder

3 éve, 11 hónapja és 3 napja

silvanus írta:
Videó: First printed house in Europe at Kamp C
https://www.youtube.com/watch?v=pxrVEfxrwUw
Azért ezen igen komoly ez az egész! meglepett smiley

válasz erre

Ronalddo

3 éve, 11 hónapja és 4 napja

Azt hittem ilyet csak az elmaradott országokban csinálnak. meglepett smiley

válasz erre

petrovicsz

3 éve, 11 hónapja és 4 napja

És megéri? meglepett smiley Meg stabil is?

válasz erre

silvanus

3 éve, 11 hónapja és 4 napja

Videó: First printed house in Europe at Kamp C
https://www.youtube.com/watch?v=pxrVEfxrwUw

válasz erre