Két év után elkészült a Mageia 6

2017. július 17.
4.1541
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Hosszú idő telt el, de a fejlesztők szerint megérte a várakozás, ugyanis elérhetővé tették a Mageia Linux 6-os verzióját, amelyben az új funkciók mellett nagy hangsúlyt kapott a teljesítmény növelése is.

Rémi Verschelde publikálta a hírt, amihez hozzáfűzte, hogy a hosszú fejelsztési időt maga a csapat szerette volna, hogy megalkossák az eddigi legjobb Mageia Linux variánst.

Időt kaptak bőven, ugyanis a Mageia 5 óta eltelt több mint 2 év, de az 5.1-es változat is már több mint 7 hónapja debütált. Ezután kiemelte a közösséget, akiknek hálával tartoznak a türelmükért és a kitartásukért.

Újdonságból nincs hiány, elvégre két év alatt nagyon sokat fejlődött a Linux technológia. A tömérdek új funkcióból kiemelnénk pár érdekes tulajdonságot.

A Mageia 6 asztali környezete a KDE Plasma 5.8.7 LTS variánsa, míg a sztenderd csomagkezelő a Red Hat családból jól ismert DNF. Ha már itt tartunk, mindenképpen fontos, hogy a felhasználók engedélyt kaptak a számukra nem kívánt third-party repok törlésére.

A 18 hónapos támogatást élvező Mageia újdonság a GRUB2-őt is megkapta, mint alapértelmezett bootloader kezelő, ami futása után rögtön működésbe is lép a Linux Kernel 4.9 LTS, ugynais ez köti össze a a motorháztető alatti részeket a elehető legmodernebb megoldásokkal felvértezett Mageia 6-tal.
2 hozzászólás

teferenc

8 éve, 5 hónapja és 20 napja

A Mageia az egyik legjobb Linux alapú terjesztés. A legelső Mageiától használom amikor Mandriváról váltottam Mageiára úgy a Mandriva 2010 idején.

válasz erre

VDemon

8 éve, 5 hónapja és 21 napja

Egy ideje nem kísérem őket figyelemmel de ezt kipróbálom most.

válasz erre