Kernel weekend: három verzió is frissítést kapott

2017. január 09.
4.6031
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A hétvége folyamán a három legfontosabb Linux Kernel frissítést kapott, amelyekből a két stabil verzióban rengeteg hibát javítottak, köztük a fájlrendszereket érintő kritikus bug-okat, a 4.10-es verzió pedig elérte az RC3-as szakaszt.

Greg Kroah-Hartman jelentette be, hogy a 4.8-as főverzió 4.8.15-ről 4.8.16-ra, míg az LTS támogatással rendelkező 4.4, 4.4.39-ről 4.4.40-re váltott. Ez az idei év első frissítése, hiszen utoljára három héttel ezt megelőzően, az év végi szünidő előtt érkezett patch.

A változások listáját tekintve kijelenthetjük, hogy a 4.8-as Kernel kapta a nagyobb horderejű változásokat, hiszen 95 fájlmódosítást kapott, míg a 4.4-es "csak" 67-et. Fontos megjegyezni, hogy több, a Btrfs és CIFS fájlrendeszert érintő hibát is fixáltak mindkét megoldásban.

A harmadik, külön kiemelendő Kernel frissítés a fejlesztési szakaszban álló 4.10-et érintette, amely így az RC3-as szakaszba lépett. A sok, fájlrendszert és illesztőprogramot ért változtatásnak hála, Linus Torvalds szerint is, a bátrabbak már akár használhatják is a mindennapi rendszerükön.
2 hozzászólás

TEchie

7 éve, 10 hónapja és 24 napja

Ideje felfrissítenem 4.10-re...

válasz erre

VDemon

7 éve, 10 hónapja és 24 napja

Nem aprózták el! mosolygó smiley

válasz erre