Kalózkodással vádolnak egy orosz bíróságot, akik éppen a szellemi tulajdonok védelmére specializálódtak

2018. május 03.
3.6311
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Oroszországban nem ritka eset, hogy akasztják a hóhért, ezáltal most is hasonló eset történt, miután a Paragon ügyvédi iroda Alexander Shmuratov vezetésével pert indított a legfelsőbb ügyészségen, mert korábbi munkaadója kalóz szoftverek használatára kényszerítette őt.

Ez önmagában is baj lenne, azonban még nagyobb probléma, hogy a korábbi munkaadó a CIP volt, vagyis az az orosz bíróság, mely kifejezetten azért jött létre, hogy az emberek a segítségükkel meg tudják védeni a szellemi tulajdonaikat, ezáltal jogi úton lépjenek fel például a kalózkodás ellen.

Alexander Shmuratov jogi asszisztensként dolgozott a kérdéses bíróságon, aki szerint olyan számítógépen kellett dolgoznia, melyen feltört Microsoft Office futott, lévén az irodai alkalmazáscsomag folyamatosan aktiválási problémákat jelzett neki, vagyis bizonyára nem volt hozzá megfelelő licenc.

A megvádolt bíróság természetesen közleményben azonnal cáfolta az értesüléseket, ezáltal kiemelték, hogy 2011-ben valóban lejártak a licenckulcsok, utána pár hónapig pedig harmadik féltől szereztek licencet - a Microsoft beleegyezésével -, de 2013-ban ismét szerződésben állnak a redmondi óriással.

A bíróság kiemelte továbbá, hogy Shurmatovnak inkább azzal kellett volna turnéznia a sajtóban, hogy honnan szerezte tetemes vagyonát abban az időben, amikor éppen náluk dolgozott, hiszen a bíróság éppen a vagyonosodás miatt tette ki a szűrét.
3 hozzászólás

Ronalddo

6 éve, 5 hónapja és 21 napja

Na az a kemény. röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

6 éve, 5 hónapja és 21 napja

Fura amikor egy bíróság így vág vissza! meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 5 hónapja és 21 napja

Óriási sztori! röhögő smiley Megy az adok kapok!

válasz erre