Kalifornia lángokban áll, az űrből fotózták le a borzasztó pusztítást

2019. október 30.
7.6301
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Óriási veszélynek van kitéve jelen pillanatban Kalifornia, lévén a pusztító erdőtűz 43 megyét érint, ebből fakadóan pedig az állam egész területére mérhetetlen fenyegetéssel van a jelenség, arról meg már nem is beszélve, hogy történelmi erősségű szélről szól a fáma.

Az erős szelek miatt tovább erősödtek a lángok, így közel 200 ezer lakost evakuálni kellett, azonban még mindig majdnem 80 ezren az otthonukban vannak. Közel 310 négyzetkilométeren történt meg a pusztítás.

Andrew Morgan, a NASA asztronautája az űrből is látta a szörnyűséges pusztítást, melynek nyomán még egy fotót is sikerült lőnie róla a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről. Három kép társaságában tette közzé a Twitter-csatornáján, hogy gondol azokra, akik elvesztették az otthonukat, és a bátor mentőcsapatokra, akik igyekeznek kezelni ezt a borzasztó helyzetet.

Los Angeles-t is elérték már a lángok egyébiránt, így többek között olyan sztárok is elhagyták az otthonukat, mint Arnold Schwarzenegger, vagy éppenséggel LeBron James.

2 hozzászólás

Levi87

4 éve, 9 hónapja és 14 napja

Azért elég nagy mákunk van, hogy nálunk gyakorlatilag semmi ilyesmi nincs...

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 9 hónapja és 14 napja

Nagyon sok mostanában a tűz. szomorú smiley

válasz erre