Jövőre kezdi el árulni a jegyeket az első űrutakra a Blue Origin

2018. június 30.
5.7141
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A jelek szerint történelmi pillanatokat élhet meg jövőre az emberiség az űrturizmus tekintetében, lévén az Amazon vezéreként ismert Jeff Bezos által alapított Blue Origin 2019-tól már elkezdené árulni a jegyeket az első űrutakra.

Rob Meyerson, a cég alelnöke elmondta, hogy bár azt még ők sem tudják napra pontosan, hogy mikor indítják útnak az első űrturistákat, ellenben az már biztos, hogy egy jegyért 50-250 ezer dollárt is elkérhetnek, vagyis több mint 60 millió forintba kerülhet majd egyetlen út.

Meyerson szerint hamarosan fellövik az első tesztutasokat, az itt gyűjtött tapasztalatok pedig sokat nyomhatnak majd a latba a jövőt illetően, hiszen eddig még csak kamerákat és próbababákat küldtek fel az űrbe - hozzátennénk gyorsan, hogy maximális sikerrel.

A Blue Origin egyébiránt egy űrutazásra 6 embert vinne magával egyszerre, a mintegy 11 perces repülés során pedig az utasoknak lehetőségük nyílna megtapasztalni a súlytalanság állapotát is.
6 hozzászólás

Fikarc

6 éve, 2 hónapja és 24 napja

OMG. Micsoda élmény lehet! meglepett smiley

válasz erre

Direktor

6 éve, 2 hónapja és 25 napja

Én nem tudnám soha kifizetni, de akiknek szól, azoknak ez zsebpénz.

válasz erre

Levi87

6 éve, 2 hónapja és 25 napja

Remélem csak oda olcsóbb. nyelvnyújtó smiley

válasz erre

CharlieFirpo

6 éve, 2 hónapja és 25 napja

Az élményhez képest nem is olyan durva. Már annak akinek telik rá! röhögő smiley

válasz erre

Porthos

6 éve, 2 hónapja és 25 napja

Kettőt veszek, viszem az asszonyt is.

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 2 hónapja és 25 napja

Ahhoz képest hogy még azt sem tudják mikor indulnak, elég vastagon fogott a cerka. röhögő smiley

válasz erre