Jövő év elején érkezhet az AirPods harmadik generációja

2020. április 27.
6.5281
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Ismét jóslatokba bocsátkozott Ming-Chi Kuo, aki az Apple Insider hasábjain fejtette ki, hogy befektetői forrásai alapján az Apple jövő év elején egy újabb AirPods generációt küldhet a boltok polcaira.

Az ismert elemző szerint a harmadik generációs fülhallgató tömegtermelése még az idei év végén elkezdődhet, ami azt jelenti, hogy 2021 első naptári negyedévében számíthatunk majd az eszköz érkezésére, mely kapcsán mindenki új AirPods-ot vár, de valójában az sem kizárt, hogy új Beats modellek lesznek.

Mindeközben változik majd a kereslet és a kínálat aránya az előrejelzések szerint, ezáltal a második generációs AirPods-ok helyett az emberek egyre inkább az AirPods Pro-t szeretnék majd megvásárolni, miközben a nem Pro kategóriás típusok szállítása akár 40 százalékkal is lecsökkenhet, noha a teljes eladások így is elérhetik 2020 második felére a 11-13 millió példányt.
3 hozzászólás

inkognito

4 éve, 3 hónapja és 4 napja

Miben tud majd újat mutatni? Én inkább erre lennék kiváncsi.

válasz erre

Porthos

4 éve, 3 hónapja és 4 napja

Akkor is érkezhet, igen. röhögő smiley

válasz erre

techiii

4 éve, 3 hónapja és 4 napja

Van rá esély.

válasz erre