Jönnek Facebookra a kiterjesztett valóságra épülő reklámok

2018. július 11.
1.5711
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Igencsak sajátos reklámok tesztelésébe kezdett a Facebook, akik folyamatosan azon törik a fejüket, hogy miként tudnának még több pénzt kivenni a közösségi oldalból, ezáltal nemsokára a nagy nyilvánosság előtt is elérhetők lesznek az AR-hirdetések.

A kiterjesztett valóság ugyanis lassan olyan magas minőséget képvisel, hogy egyre több iparág használja ki lehetőségeit, ezáltal a digitális reklámipar is, melynek táptalaját a Facebook biztosítja, akik a háttérben nekiláttak tesztelni az első AR-reklámokat.

Az újdonság lényege, hogy telefonunk előlapi vagy hátlapi kamerájának segítségével már nemcsak megnézhetjük, hanem azonnal fel is próbálhatjuk azokat a ruhaneműket vagy kiegészítőket, melyek kapcsán erre lehetőségünk van, így például a történelem első ilyen reklámja Michael Kors nevéhez fűződik, aki felpróbálható napszemüvegeket állított hirdetésének középpontjába.

Nyilván a technológia még nagyon gyerekcipőben jár, ezáltal bőven van még hová fejlődni a 3D-s virtuális valóság lemodellezésében, de valahol mindent, így természetesen ezt is el kell egyszer kezdeni.

Ide kattintva meg is lehet nézni mindezt működés közben.
4 hozzászólás

Fikarc

6 éve, 2 hónapja és 15 napja

Ügyes kihasználása az eddig csak szórakozásra használt megoldásnak.

válasz erre

CharlieFirpo

6 éve, 2 hónapja és 15 napja

Oké, ez tényleg menő! meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 2 hónapja és 15 napja

Megtalálták az MSQRD megtérülő felhasználási módját. mosolygó smiley

válasz erre

Harder

6 éve, 2 hónapja és 15 napja

Tök őszintén, ez rohadt jó.

válasz erre