Jönnek a Cortana-val felszerelt Harman Kardon hangszórók

2016. december 15.
3.9111
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A digitális személyi asszisztensek piaca egy óriási piacot nyitott meg a technológiai cégek előtt, melyet a legnagyobbak igyekeznek is kihasználni, ám a fejlesztéseket önmaguk nem tudják elég nagy közönség számára elérhetővé tenni.

Itt jönnek képbe a partnerek, akiknek már megvan az a technológiájuk, piaci ismertségük és lehetőségük, amivel szélesebb körbe be lehet vezetni ezeket az új szolgáltatásokat. A Microsoft láthatóan nagyon igyekszik tartani a lépést az Amazonnal, aki nemrég az Intellel állt össze.

A redmondi óriási 2017-ben többek között a Harman Kardon segítségét veszi majd igénybe, hiszen a bejelentés szerint jövőre több olyan Harman Kardon hangszóró is érkezik, ami beépített Cortana asszisztenst is fel tud majd mutatni. A részletes specifikációk természetesen még nem ismertek, de vélhetően Amazon Echo szerű megoldásokkal lesz dolgunk, vagyis a zenelejátszás mellett hangutasításokat is fogad majd a hangszóró.
3 hozzászólás

inkognito

7 éve, 11 hónapja

Harman kardon nagyon jó hangszórókat gyárt.

válasz erre

Fikarc

7 éve, 11 hónapja és 1 napja

Harman Kardon nagyon jó cuccokat gyárt, szuper extra lesz ez hozzá.

válasz erre

Porthos

7 éve, 11 hónapja és 1 napja

Majd ha magyarul is tudnak az lesz a Kánaán. mosolygó smiley

válasz erre