Jól teljesített a strapateszten a OnePlus 8T

2020. október 15.
1.3041
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Alig mutatkozott be, máris strapateszten járt a OnePlus 8T okostelefon, amit Zack Nelson kínzott meg a tőle megszokott módon, így volt karcolás, égetés és persze hajlításpróba is, azonban a készülék jól állta a sarat.

A karcolásteszt terén a kijelző a hatos szintig jutott a Mohs-keménységi skálán, a hetedik szinten ugyanis már nagyon mély karcok jelentek meg a panelen annak ellenére is, hogy Gorilla Glass védi a felületet, míg az égésteszt körülbelül 30 másodperc után hozott látható eredményt, amikor néhány pixel feladta a harcot.

Bár a tesztelő többször nekiesett, a OnePlus 8T azonban jól tűrte a hajlítástesztet, a keret egészen rugalmas volt, és bár egy kicsit elvált a hátsó üvegtáblától, de semmi nem pattogott, nem törött el, tehát jó végeredmény született. Mutatjuk:

Nézd nagyban ezt a videót!



2 hozzászólás

VDemon

1 hete

Ugyanannyiért adják már mint a top gyártók, illik is jól teljesítenie.

válasz erre

inkognito

1 hete

Elég jól bírja.

válasz erre