Jól halad a siker felé vezető úton a Wikipédia alapítójának Facebook-ellenes közösségi oldala

2019. november 20.
5.8011
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Jimmy Wales néhány nappal ezelőtt azzal a célzattal indította el saját közösségi oldalát WT: Social név alatt, hogy megszorongassa egy kicsit a Facebook egyeduralmát, a Wikipédia alapítójának terve pedig úgy tűnik, hogy bejött.

Wales ugyanis a Twitteren keresztül jelezte, hogy már több mint 200 ezer felhasználó csatlakozott a portálhoz, ami alig két nap alatt elképesztő teljesítmény annak ellenére is, hogy a WT: Social nyíltan kiváló alternatívát kínál azoknak, akiknek elegük van már a Facebook túlkapásaiból és zavaró elemeiből, hiszen itt az alkotók szerint csak minőségi tartalmat kaphatnak a felhasználók - reklámok és kamuhírek nélkül -, miközben lehetőségük van megfelelő körülmények között kommunikálni.

Az alapító szerint a WT: Social - melynek működését Wales vagyona és a tagok által adott adományok biztosítják - képes bebizonyítani, hogy van kiút a mai közösségi oldalak fogságából, méghozzá úgy, hogy közben az adatbiztonság sem szenved csorbát.


3 hozzászólás

Levi87

8 hónapja, 1 hete és 5 napja

Ez igen csekély szám a sikerhez...

válasz erre

Fikarc

8 hónapja, 1 hete és 5 napja

Hát... eddig nem tűnik zajos sikernek a dolog...

válasz erre

muki

8 hónapja, 1 hete és 5 napja

Hát az azért nem sok...

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink