Jól átszabták a ma debütált KDE Plasma 5.13-at

2018. június 12.
8.7901
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A KDE Plasma 5.13-as asztali környezet munkálatairól már írtunk az oldalunkon, ma pedig már a hivatalosan is bemutatott stabil változatról ejtenénk pár szót, ugyanis már el is érhető.

A funkciók mellett kiemelt figyelmet kapott a fejlesztés során a stabilitás, a sebesség illetve az egész asztali környezet általános működése a minél "smooth"-abb élmény miatt.

A legnagyobb változást azonban egyértelműen a zárolási képernyő kapta, azt ugyanis szinte teljesen átszabták a letisztultabb dizájn jegyében, de bevezetésre került a Plasma Browser integráció is, hogy a támogatott böngészők felől érkező értesítések se lógnak ki a KDE képviselte stílusból.

A lenti videón demonstrálják is a változásokat, amik még kiemelendő a beállítások szekció újrarajzolása, de összességében talán a legjobb szó, amivel illethetnénk a Plasma-t, a komfortosabb.

Nézd nagyban ezt a videót!



írtunk az oldalunkon, ma pedig már a hivatalosan is bemutatott stabil változatról ejtenénk pár szót, ugyanis már el is érhető.'>
2 hozzászólás

Fikarc

6 éve, 3 hónapja és 16 napja

milyen sokat tud számítani egy kis ikonrajzolat finomítás! meglepett smiley

válasz erre

VDemon

6 éve, 3 hónapja és 16 napja

Már nézem is. mosolygó smiley

válasz erre