Jól alakul Elon Musk autóknak szánt alagútrendszere

2017. október 31.
3.6411
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Elon Musk eddigi legőrültebb ötlete volt a Boring Company megalapítása, amivel azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a dugók csökkentésének érdekében autóknak szánt alagutakat fúr keresztbe-kasul egész Los Angeles alatt.

A terv pedig mára megvalósulni látszik, méghozzá olyannyira, hogy Elon máris bemutatta az első képet a készülő alagút egy részéről, amely a SpaceX székhelyének parkolóját kötné össze a várossal, és lehetőséget biztosítana - első körben csak a dolgozóknak - arra, hogy autóikkal ebben közlekedjenek, de nem úgy, mint a felszínen.

Az alagutakban ugyanis elektromos meghajtású kis vonatok szállítanák a járműveket, amivel jelentős mértékben lehetne csökkenteni a felszíni légszennyezettség és a dugók mértékét egyaránt, miközben a dolgozók is időben beérnének a munkahelyükre.

Elon saját Instagramjára ráadásul már egy fotót is feltöltött az alagútról, ami még félkész állapotban van, noha a sínrendszer, a vezetékek és a fények már most láthatóak rajta.

The Boring Company tunnel under LA

Elon Musk (@elonmusk) által megosztott bejegyzés,

2 hozzászólás

Levi87

7 éve, 8 napja

Azt hittem, nagy, többsávos út lesz benne. Ez csak egy metró! meglepett smiley

válasz erre

technomancer

7 éve, 8 napja

Itt építi a szemünk láttára a jövőt. mosolygó smiley Nagyon tetszik! mosolygó smiley

válasz erre