Jó dolog iOS app fejlesztőnek lenni

2017. június 02.
3.7541
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Az Apple iOS szoftver boltja továbbra is igen népszerű, mind a felhasználók, mind pedig a fejlesztők körében, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az elmúlt egy évben közel 70%-os növekedést produkált a forgalmat, a bevételt, meg úgy általában mindent tekintve, aminek mindenki örül, de a fejlesztők kifejezetten, hiszen nem akármennyit kaszálnak.

2008-as nyitása óta az App Store dinamikusan fejlődik, évről évre egyre nagyobb forgalmat és ezzel párhuzamosan egyre több tranzakciót bonyolít le, ami a fejlesztők kasszáját is gyarapítja, a friss kimutatás szerint a tavalyi évhez képest több mint 20 milliárd dollárral fizettek ki többet, emellett pedig a boltból származó letöltések száma 70%-kal nőtt, 12 hónap alatt.

A fentiek értelmében tehát joggal mondható, hogy jó dolog iOS applikáció fejlesztőnek lenni, hiszen hatalmas összegek mozognak, amelyek egy része az ő zsebükben landol. A riport azt is kimutatta, hogy a legtöbbet hozó modell az előfizetéses játékokon, szolgáltatásokon alapszik.

A húzó applikációk pedig nem meglepő módon a játékok, azok közül is toronymagasan uralja a letöltések számát a Pokemon Go és a Super Mario Run.
3 hozzászólás

CharlieFirpo

7 éve, 4 hónapja és 26 napja

Az a baj hogy ennek a pénznek a nagy része viszonylag kevés fejlesztő között oszlik meg, ezresével vannak akiknek nem jött össze pedig lehet hogy kiváló appot készítettek, csak nem kapta fel a média.

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 4 hónapja és 26 napja

Fikarc írta:
Uhhh akkor vajon mennyi maradt az Apple zsebében? meglepett smiley
30-70 megosztásban vannak (ha jól tudom), tehát kiszámolható hogy 30 milliárdot szakított rajta az Apple.

válasz erre

Fikarc

7 éve, 4 hónapja és 27 napja

Uhhh akkor vajon mennyi maradt az Apple zsebében? meglepett smiley

válasz erre