Japán bombával megy neki egy aszteroidának

2019. március 19.
3.4211
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Izgalmas kísérletbe kezd nemsokára a Hayabusa-2 misszió részeként Japán, amivel már így is sikerült történelmi eredményeket elérniük, hiszen korábban senki sem tudott még leszállni egy mozgó aszteroidán.

Ez azonban csak a kezdet volt, lévén a küldetés részeként hamarosan a következő fázisba lépnek, ezáltal azt tervezik, hogy bombát robbantanak a Ryugun annak érdekében, hogy megvizsgálják, milyen hatással van az aszteroida felszínére egy ilyen detonáció.

Bár a Hayabusa-2 februárban már landolt az égitest felszínén, a japánok azonban újra felemelkedtek vele, hogy egy két kilogrammos, nagyjából baseball labda méretű bombát lőjenek neki az aszteroidának, ami a tervek szerint egy 10 méter mély krátert robbant a Ryugu felszínén, melyet ráadásul egy kamerával folyamatosan megörökítenek a japánok.

A küldetés bár egyszerűnek tűnik, a gyakorlatban igencsak nagy nehézségek elé állítja a szakértőket, de ha sikerrel járnak, olyan mintákat gyűjthetnek be a több milliárd éves aszteroidáról, ami segíthet megérteni a Naprendszer születését.
4 hozzászólás

Porthos

5 éve, 5 hónapja és 16 napja

Nem kispályáznak. meglepett smiley

válasz erre

Levi87

5 éve, 5 hónapja és 16 napja

Nehogy eltérítsék a Föld felé! röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 5 hónapja és 16 napja

Az a kemény! meglepett smiley

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 5 hónapja és 16 napja

Kiváncsi leszek, mit okoz tényleg. Érdekes teszt.

válasz erre