James Gunn először beszélt róla, hogyan élte meg A galaxis őrzői 3-ból való kirúgását

2019. május 16.
1.8511
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
James Gunn körülbelül egy éve keveredett botrányba, amikor is a múltjából előszedtek olyan megnyilvánulásokat, amelyek során ízléstelen viccekkel bombázta a népet, és ezért ki is rúgta a Disney A galaxis őrzői 3 éléről.

Azóta szerencsére a Mickey egeres cégnek is megjött az esze, és visszahívták Gunnt a harmadik filmre, ellenben a rendező/író egy jó ideje nem nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy miként élte meg ezt az egész hercehurcát, egészen eddig legalábbis.

A Deadline-nak adott interjújában kifejti, hogy teljes mértékben megérti a cég korábbi döntését, valóban ízléstelen poénokat írt ki a közösségi platformokra, és nem is keres emiatt kifogásokat, valamint nem hibáztat senkit. Továbbá a kirúgását követő időszakról is mesélt egy kicsit bővebben, miszerint rettentő kemény volt a kirúgását követő első nap. Olyan gyorsan történt, hogy úgy érezte, az egész karrierje véget ért.

Emellett szót ejtett a The Suicide Squadról is, miszerint a kirúgása után azonnal elkezdtek befutni a stúdióktól a jobbnál jobb ajánlatok, míg nem az Öngyilkos osztag mellett tette le a voksát. Ennek kapcsán egyébiránt Gunn úgy nyilatkozott, hogy A holtak hajnala óta nem élvezte ennyire egy szkript megírását.

A galaxis őrzői 3 is természetesen szóba került. Gunn elhintette, hogy a harmadik felvonás esetében azt bánta a kirúgásánál, hogy Mordály karakterívét nem tudja lezárni, mert a rendező ő magát vele azonosítja, tekintve hogy sok mindenben hasonlítanak. A galaxis őrzői 3 éppen ezért rengeteget fog foglalkozni vele, és lezárja Mordály karaktertörténetét, amit az első két filmben, valamint az utóbbi két Bosszúállók-filmben szépen végigvezettek.
3 hozzászólás

inkognito

1 hete

Én arra leszek kiváncsi hogy miről fog szólni.

válasz erre

Fikarc

1 hete

Kíváncsi leszek mennyire fog a filmen látszik e majd ez a kis galiba.

válasz erre

TEchie

1 hete

Meglepő, hogy ennyire elismeri a hibáját.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink