Itt van a Windows 10 őszi frissítése

2015. november 14.
1.2861
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
Hanziness profilja, adatai
Hanziness
Megérkezett a Windows 10 első nagy frissítése, amelyet Fall/November Update vagy Threshold 2 néven is emlegetnek.

Több kozmetikai és teljesítményhez kapcsolódó javítás is érkezett.

Megérkezett az első nagy, várva-várt funkciókat hozó Windows 10 frissítés, amely több, a felhasználók által kért újítást is hoz. A frissítés elérhető minden Windows 10 felhasználó számára, valamint mostantól aki Windows 10-re frissít, az is azonnal az új verziót kapja meg. Nézzük is, hogy mivel lett több a rendszer:
Színes ablakfejlécek


Mostantól, ha engedélyezzük a témaszín tálcán és a műveletközponton való megjelenését, akkor az ablakok fejléce is felveszi ezt a színt, ami egy egész kellemes újítás, bár többek szerint jobb lett volna ezt a lehetőséget egy külön kapcsolóhoz kötni.
Start menü


A Start menü is kapott egy kis frissítést, mostantól három helyett négy csempeoszlopunk lehet, valamint 512 helyett 2048 csempét tűzhetünk ki legfeljebb. Ez mind jó, de véleményünk szerint az utóbbit aligha bárki kihasználta. Frissültek a környezeti (jobb kattintásos) menük is, a tálcán és a Start menüben egy sötét, az asztalon és más helyeken pedig egy szürke menüt kapunk. Ez még mindig nem egységes, de jó úton haladunk afelé. A Start menüben több környezeti menüelem mellé (pl. csempeméretek) került piktogram is, hogy jobban szemléltessék, hogyan fognak kinézni a csempék.
Táblagép mód
Több funkció visszakerült a Windows 8.1-ből, mint az alkalmazások bezárása a képernyő aljára húzással és a dokkolt alkalmazások kicserélése.
Cortana
Cortana mostantól kézírást is képes felismerni, így ennek segítségével is felvehetünk naptárbejegyzéseket. Cortana ezentúl a nem fogadott hívásainkról is értesít, valamint rajta keresztül küldhetünk SMS-t is,
Multitasking
Ha több alkalmazást is egymás mellé dokkolunk, akkor azokat mostantól egyszerre méretezhetjük át - eddig ezt csak táblagép módban tehettük meg, valamint ez is egy olyan funkció, ami a Windows 8.1-ből került át a 10-be, de mindenesetre mostantól ezt is használhatjuk.
Beállítások
Sok változtatás történt a Gépház alkalmazásban. A multitasking ("Több alkalmazás") menübe bekerültek az előbb említett funkciókhoz tartozó kapcsolók, az akkumulátoridőhöz és takarékos módhoz kapcsolódó beállítások közé került egy kapcsoló, amely ha be van kapcsolva, a Windows érzékeli, ha nem vagyunk a gépnél és ilyenkor Cortanat is "takarékos üzemmódba" helyezi, így vélhetően javul majd valamit az akkuidő. Mostantól lehetőségünk van (végre) az SD kártyára és más adathordozókra telepíteni alkalmazásainkat is. A nyomtatóbeállítások között beállíthatjuk, hogy a Windows vezérelje, hogy mi az alapértelmezett nyomtató (ezt úgy oldották meg, hogy mindig a legutóbb használt nyomtató lesz az alapértelmezett, ha ezt a lehetőséget használjuk). Az USB-hez kapcsolódó beállítások között engedélyezhetjük, valamint letilthatjuk, hogy a Windows értesítést jelenítsen meg, amikor probléma van az USB-kapcsolattal. A lezáróképernyőn a Windows 10 Pro felhasználók engedélyezhetik a Spotlight funkciót, ami a Bing segítségével jelenít meg képeket. Ugyanitt a bejelentkező képernyőn lévő Windows háttérképet is kikapcsolhatjuk (ilyenkor a témaszín jelenik meg a háttérkép helyett). A csempebeállítások között engedélyezhetjük, hogy több csempe jelenjen meg a kezdőképernyőn (kettő helyett három közepes csempe egy sorban), valamint hogy alkalmanként alkalmazásajánlatok jelenjenek meg a kezdőképernyőn. Bekerült egy fiókkezelő lap is, ahol központilag vezérelhetjük az összekapcsolt e-mail fiókjainkat. Cégek számára egyszerűbbé vált az Azure AD-hez való csatlakozás, valamint az MDM (device management) engedélyezése. Végre megkérhetjük a rendszert, hogy automatikusan állítsa be az időzónát. Megjelent egy híváselőzmények lap is, valamint külön engedélyezhetjük (illetve megtilthatjuk) az alkalmazásoknak az e-mail kezelést. Végezetül egy kozmetikai újítás: a Névjegy menüben a Windows 10 logó színe a témaszínhez alkalmazkodik.
Aktiválás


A Windows 10 a novemberi frissítéstől kezdődően már aktiválható Windows 7, illetve 8(.1) kulccsal is, valamint a beállítások között arról is információt kapunk, hogy mi alapján vagyunk jogosultak a termék használatára.
Eszköz nyomonkövetése


Bekerült a Windows Phone-on már régóta meglévő funkció a Windows 10-be is. Ennek segítségével megjelölhetjük eszközünket elveszettként, valamint nyomon is követhetjük.
Microsoft Edge


Az Edge is kapott néhány új funkciót. Amikor rávisszük az egeret egy-egy lapra, megjelenik egy előnézet is, valamint mostantól működik a jelszavak, könyvjelzők és az Olvasási lista elemeinek szinkronizálása is. Aki engedélyezte Cortanat, az PDF fájlokban is kérheti az ő segítségét. Mostantól több példányban is elindíthatjuk a böngészőt, valamint a fejlesztői eszközök a főablakba vannak dokkolva. Ami talán többek számára érdekes lehet, az a "Tartalom közvetítése" funkció, amelynek segítségével közvetlenül a böngészőből tudunk tartalmat küldeni (DLNA-n vagy Miracaston keresztül) más eszközeinkre - ez működik pl. Facebook albumok vagy YouTube videók esetében is, védett tartalommal azonban (érthető módon) nem kompatibilis. A kiegészítőtámogatás az sajnos csak 2016 elején érkezik majd.
Egyebek
Több ikon (köztük régiek) is fel lett újítva és ugyan még mindig vannak olyan helyek, amikre ráférne egy-egy újratervezés, ezen téren már kezd egységessé válni a rendszer. Senki se lepődjön meg a Telefon és az Üzenetek alkalmazás megjelenésén, ezek egyelőre csak Skype-on keresztül működnek (hívást indíthatunk, üzenetet küldhetünk stb.), 2016 nyarán elméletileg már telefonunkon keresztül is intézhetünk ezek segítségével hívásokat.
Láthatatlan változtatások
Rengeteg motorháztető alatti változtatás is történt, az egyik ilyen a memóriatömörítés bevezetése: a Windows 10 mostantól, ha kevés a szabad memória, a meglévő tartalmat tömöríteni kezdi a lemezre írás helyett - ez alacsonyabb teljesítményű gépek esetében jelenthet nagyobb teljesítménynövekedést. Ha valaki szeret virtualizálni, az örülhet, ugyanis mostantól egymásba ágyazott virtualizált gépeket (virtualizált gépen belüli virtualizált gépeket) is futtathatunk.

A számítógép visszaállítása funkció ezek után a novemberi frissítésre állítja vissza a gépet, tehát azok, akik Windows 8.1-ről frissítettek, elvesztik a gyártó beállításait, de a Windows 10-zel érkezett eszközöket ez nem érinti.

A frissítés lehetővé teszi az Intel Speed Shift technológia kihasználását is, így akinek 6. generációs Intel processzora van (Skylake), az további teljesítménynövekedésre (illetve jobb válaszidőkre) is számíthat.
Személyes tapasztalat
Én a Zenbook UX305-ömet csak most frissítettem Windows 10-re és a frissítés zökkenőmentesen végbement (persze több illesztőprogramot ettől még nekem kellett beszereznem), az egyetlen probléma az az, hogy rendszerindításkor a lezáróképernyő megjelenése előtt újra beugrik egy "lefagyott" kép az ASUS logóval ellátott töltőképernyőről, így az indítás nem gyorsabb, hanem némileg lassabb lett a Windows 8.1-en megszokott 4 másodperchez képest. Ezt leszámítva minden az elvárásoknak megfelelően működik, nem volt szükség visszaállítása. A jó dolog az, hogy minden program érintetlenül maradt és ugyanúgy működik, mint előtte.
Összegzés
A Novemberi frissítés nagyon sok olyan újdonsággal állt elő, amire rengetegen vártunk - gondoljunk csak a korábbi Windows-hoz tartozó kulcsok használatát, aminek hiánya többek számára egy fejfájássá tette a frissítést. Kíváncsiak vagyunk, hogy mi mindent tartalmaz majd a Windows 10 jövő nyárra várható, "Redstone" névre keresztelt frissítése.
nincs még hozzászólás