Itt az okostelefon, amely nemcsak buta, hanem ráadásul semmi értelme sincs

2017. március 19.
4.9661
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egy igazán meglepő, ellenben valahol mégis hasznos kis készüléket mutatott be a napokban a Siempo csapata, akik úgy határoztak, hogy készítenek egy okostelefont, amely valójában erősen korlátozott és butított funkciókat tartalmaz.

A gyártó kifejezetten azokat célozza meg, akik tudják, hogy okostelefonjuk állandó ellenőrzésével rengeteg idejük vesz kárba, ellenben nem tudják megállni, hogy ne nézzenek rá időről-időre például valamelyik közösségi oldalra.

A Siempo legújabb készüléke egy Androidos okostelefon, amellyel lehet telefonálni, SMS-ezni, internetezni, fotózni és e-mailt is küldeni, ellenben nincs rajta sem Google Play, sem semmiféle közösségi alkalmazás, sőt mi több, nem is lehet tölteni rá ilyesmiket, és minden más értesítést is csak előre beállított időszakokban - egy nap maximum 1 órából gazdálkodva - kérhetünk rá.

A készülék természetesen ennek megfelelően nem egy erőmű, ezáltal beéri egy négymagos processzorral, egy 4 hüvelykes kijelzővel és 8GB belső tárhellyel, ami mellé egy 1600 mAh-s akkumulátor is bőven elegendő lett.

A készülékre egyébiránt most a Kickstarteren gyűjt a gyártó, és ha összejön a kellő pénz, legfeljebb 100 ezer forintnak megfelelő összeg ellenében bárki hozzájuthat egy kvázi teljesen haszontalan telefonhoz.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

TEchie

7 éve, 7 hónapja és 17 napja

Sok ilyen van.

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 7 hónapja és 17 napja

A felület egyébként igen pofás, nekem az bejön!

válasz erre

Harder

7 éve, 7 hónapja és 17 napja

Egyébként kinézetre tetszik és a minimalista felület is nagyon bejön! mosolygó smiley De sok értelme sajnos valüban nincs.

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 7 hónapja és 17 napja

Egy icipicit túlárazták röhögő smiley

válasz erre