Itt az akkumulátorok forradalma: hajlékony, apró és másodpercek alatt feltölthető!

2016. november 24.
4.2441
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egy elképesztő találmányt mutatott be az amerikai UCF egyetem csapata, akik egy olyan akkumulátorról rántották le a leplet a napokban, amely alapjaiban forradalmasíthatja az összes olyan eszközt, amelyet telepről működtetünk.

Az új akkumulátor egyfajta szuper-kondenzátorként működik, amit kisebb méretben akár másodpercek alatt fel lehet tölteni ahhoz, hogy akár napokig elegendő energiát szolgáltasson készülékünk számára, de ez az időszak még a nagyobb, például autókhoz használt akkumulátorok esetében is legfeljebb perceket vehet igénybe.

Itt az akkumulátorok forradalma: hajlékony, apró és másodpercek alatt feltölthető! - 2. kép

Az új típusú akkumulátor több tízezer töltés után is ugyanolyan hatékonysággal működik, mint újkorában, ezt és a gyors töltődést pedig Nitin Choudhary, az egyetem munkatársa szerint azzal érhetik el, hogy az általuk kifejlesztett battériák nem kémiai anyagokat használnak az energiatároláshoz, azt ugyanis a felhasznált anyag, a grafén felületén statikusan tárolják el.

Habár a fentiek álomszerűen hangzanak, az egyetem munkatársai bejelentették, hogy egyelőre még éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy az új típusú akkumulátorok tömeggyártására sor kerülhessen, hiszen a kutatók még csak a szabadalmaztatási ciklusnál járnak, miközben technológiájukat már most az utóbbi évek legnagyobb fejlesztésének tartják az akkumulátorok frontján.
2 hozzászólás

Harder

7 éve, 11 hónapja és 21 napja

Minden évben felbukkannak ezek. És aztán semmi nem lesz belőlük... wtf smiley

válasz erre

Fikarc

7 éve, 11 hónapja és 21 napja

Végre valami fejlődés! meglepett smiley

válasz erre