Itt a Zorin OS 12

2016. november 19.
5.6401
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Az Ubuntu alapú Zorin OS mögött álló csapat büszkén jelentette be, hogy elkészült és egyúttal elérhetővé is vált a 12-es verzió végleges lemezképe.

A Zorin OS 12-be sok-sok hónapnyi kemény munkát fektettek és állítják, hogy ez az eddigi leglátványosabb, legnagyobb verziófrissítés az operációs rendszer történelmében. A friss változat az Ubuntu Linux 16.04-re építkezik, amelyről azt érdemes tudni, hogy a hosszú támogatási ciklust élvez. Az alapokra egy szintén long term supporttal rendelkező Linux kernel, a 4.4 került.

Az általunk utoljára két hónappal ezelőtt említett disztribúció béta fázisa óta eltelt időben a jelentett hibákat javították, valamint befejezték az új tulajdonságok integrálását. Ez utóbbit a csapat is kiemelte, mivel így a Zorin OS 12 a Zorin Desktop 2.0-val még kosztümizálhatóbb, még egyedibb, ergonomikusabb így pedig élvezhetőbb lett. Alaposan átdolgozták az asztali felületet funkcionalitásban, de a dizájnra is adtak, amiben az új Paper ikon téma segített.

A Gnome stack-nek hála több, a Gnome-hoz szokott felhasználók örömére, applikációt is a rendszerbe gyúrtak, mint például a Gnome Weather, Gnome Maps, Photos vagy éppen a Videos. Még mielőtt mindenki belekezdene a Zorin Os 12 tesztelésébe, plusz egy jó hír, hogy a nyílt forráskódú Chromium lett az alapértelmezett böngésző.
2 hozzászólás

zender

7 éve, 11 hónapja és 25 napja

Egész csinos rendszer.

válasz erre

Levi87

7 éve, 11 hónapja és 25 napja

Nem siették el a dolgot.

válasz erre