Itt a világ legkisebb számítógépe, ami még egy rizsszemnél is sokkal kisebb

2018. június 26.
5.2761
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Óriási áttörést értek el egy aprócska szerkezettel a Michigani Egyetem kutatói, akik megalkották a világ legkisebb számítógépét, ami 0,3 milliméteres kiterjedésével sokkal kisebb egy rizsszemnél.

Az egyetem munkatársai már korábban is készítettek ilyen aprócska eszközöket, de az eddigi legkisebb munkájuk egy 2x4 milliméteres masina volt, ez a mostani azonban jóval apróbb nála, így David Blaauw professzor szerint nehéz kérdés, hogy egyáltalán lehet-e még találmányukat számítógépnek nevezni.

A felépítés tekintetében mindenképpen, hiszen vannak benne processzorok, RAM memória, képes vezeték nélküli adatátvitelre - érdekesség, hogy ezt nem rádióhullámokkal, hanem fénnyel valósították meg -, energiaforrását pedig napelem biztosítja.

Hogy mire lehet jó egy ilyen aprócska kis számítógép? A kutatók reményei szerint az orvostudomány fejlődését lendítheti majd előre, hiszen az onkológia mellett az eszköz vizsgálhatja például a daganatsejteket is, melyekről azt állítják a kutatók, hogy magasabb hőmérsékleten jobban szaporodnak.

Ha ez valóban így van, a kis eszköz be tudná bizonyítani, és ezzel újabb utak nyílhatnának meg a rákkutatásban.
6 hozzászólás

Levi87

5 hónapja,

Ez mennyire durva már!! Mint egy morzsa.

válasz erre

petya230

5 hónapja,

VDemon írta:
Linux felmegy rá?
Csak az megy rá!

válasz erre

Kisfaludy82

5 hónapja,

Kemény hogy itt tart a tudomány. Volt régebben egy scifi, mini tengeralattjáróval kolbászolt az emberi testben valaki, na ez majdnem olyan.

válasz erre

TEchie

5 hónapja,

Na ez. Ez durva!

válasz erre

VDemon

5 hónapja,

Linux felmegy rá?

válasz erre

Harder

5 hónapja,

Ez be****ás!

válasz erre