Itt a világ első robotpapja, aki garantáltan rád hozza majd a frászt

2017. május 31.
2.9251
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Habár az egyház és a tudomány kapcsolata mindig is problémás volt, de úgy tűnik, hogy végül mégis csak győzött a józan ész, lévén a napokban munkába állt a világ első robotpapja, aki megnyugtató megjelenés helyett inkább ránk hozza a frászt, miközben még áldásokat is osztogat.

A BlessU-2 névre hallgató robot ugyanis egy batár nagy fémtesttel, kiguvadó szemekkel és magasba emelt kezeivel minden, csak nem bizalomgerjesztő, ellenben Wittenbergben már bárki "megcsodálhatja", sőt mi több, kérhet tőle áldást is, hiszen a gépet leginkább ebből a célból alkották meg.

A robot mögött az evangélikus egyház áll, akik úgy terveztették meg a gépet, hogy bárki kérhessen tőle férfi vagy női hangon áldást, sőt mi több, a felhasználó még azt is beállíthatja majd, hogy milyen áldásban szeretne részesülni, amit ráadásként még ki is nyomtathat magának.

Sebastian von Gehren, az evangélikus egyház szóvivője a robot kapcsán elmondta, hogy BlessU-2 csak egy kísérlet, ezáltal biztosan nem lesznek a jövőben robotpapok, akik miséket celebrálnak, hiszen a hívők ezt az áldást osztó gépet is nehezen akarják elfogadni, amit ilyen megjelenés mellett meg is tudunk érteni.

4 hozzászólás

Levi87

2 éve, 2 hónapja és 18 napja

Hát ez frankón ijesztő!

válasz erre

Harder

2 éve, 2 hónapja és 18 napja

Mint egy horrrorfilm!

válasz erre

inkognito

2 éve, 2 hónapja és 18 napja

Elég nagy hülyeség de talán a fiataloknak tetszeni fog.

válasz erre

rDAVE

2 éve, 2 hónapja és 18 napja

Nem a külseje a baj, hanem az, hogy nem ember. Mindegy a kinézete. Forgattak egyszer egy filmet három világvégéről Dél-Koreában. Az egyikben egy robot megvilágosodott, Buddhává vált. A monkok elfogadták és védték ugyan, de a gyártó minden áron szét akarta szedni. Féltették az emberek helyét a világban. Ezt a robotot is hamarabb fogják a Sátán teremtményének hívni, mint Istenének. A Biblia az ember és Isten kapcsolatáról szól, ez meg nem ember. Ráadásul már így is megy a para, hogy elveszik a megélhetést. Viszont ez legalább nem lesz vallási fanatikus.

válasz erre

 

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink