Itt a mesterséges intelligencia, amely képes önállóan rappelni

2017. március 22.
4.6491
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egy igazán különleges mesterséges intelligenciát sikerült megalkotnia egy Nyugat-Virginiában élő tinédzsernek, aki egy programozó klub tagjaként fogadásból készítette el az algoritmust, amely képes önállóan rappelni.

A mindössze 17 esztendős Robbie Barrat elmondása szerint az MI-hez nem volt szüksége másra, mint nagyjából 6 ezer sornyi Kanye West szöveg felkutatására, illetve bevitelére, amit a fiatal programozó neurális hálózattá alakított át alig egyetlen délután alatt, majd néhány napig optimalizálta, és a végeredmény egy működő rap-robot lett.

Érdekesség, hogy a kérdéses program bár eredetileg csak egy rappelő MI lett volna, azonban alkotójának sikerült annyira továbbfejlesztenie, hogy már saját dalok írására is képessé vált, ezáltal az előre meghatározott alapokra részben értelmes szövegeket tud kreálni az előre feltöltött adatbázisból.

Azt nem mondanánk, hogy sláger lesz belőle - sőt kimondjuk: a végeredmény egyenesen borzalmas -, de technológiai szempontból így is érdemes lehet megfülelni az alábbi felvételt, melynek szövegét az MI rakta össze és próbálja elrappelni nekünk.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

betyár

7 éve, 8 hónapja és 10 napja

Nem semmi a kölyök, hogy 17 évesen egy ilyet megírt.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 8 hónapja és 10 napja

Kanye West szintjét már elérte.

válasz erre

Harder

7 éve, 8 hónapja és 10 napja

Ügyes próbálkozás de van még mit csiszolni rajta!

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 8 hónapja és 10 napja

Jesszusom! röhögő smiley

válasz erre