Itt a férfi, aki lovaskocsival lett Uber-sofőr

2018. augusztus 13.
2.0261
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Timothy Hochstedler túlzás nélkül túlszárnyalta az Ubert, a férfi ugyanis úgy döntött, hogy az unalmas autózás helyett lovaskocsival kezdi el szállítani az embereket, amihez ráadásul meg sem kellett erőltetnie a fantáziáját.

A 32 éves férfi ugyanis egy amis közösség tagja, akik elutasítják a modern kor tudományos vívmányait, ezáltal kis közösségekben élnek, és mint Timothy elmondta: neki fogalma sincs arról, mi az az Uber, de jól hangzik a név, és ő is valami egészen hasonlót valósított meg a saját lakhelyén, Colonban.

Itt a férfi, aki lovaskocsival lett Uber-sofőr - 2. kép

Timothy szerint mindössze 5 dollárt kér egyetlen fuvarért, ami garantáltan élmény lesz a modern kor emberének, miközben a településen olcsón és könnyedén juthatnak el egyik helyről a másikra az Amis Uber segítségével, mely háztól-házig viszi az utasokat.
3 hozzászólás

TEchie

6 éve, 1 hónapja és 10 napja

Az lenne az igazán kemény ha tényleg lehetne rendelni Überen. röhögő smiley

válasz erre

betyár

6 éve, 1 hónapja és 10 napja

jópofa röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 1 hónapja és 11 napja

Személyszállítás létezett már az uber és az autók előtt is... röhögő smiley

válasz erre