Itt a bizonyíték, hogy az Amazon keresője még mindig nem tökéletes

2018. május 04.
4.0281
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Néhány évvel ezelőtt szinte heti rendszerességgel érkeztek olyan humoros hírek a világ másik feléről, melyek az Amazon keresőjének botladozásairól szóltak, azonban úgy tűnik, hogy a helyzetet még mindig nem sikerült teljesen normalizálni.

Az eset Jeni Dobsonnal, egy brit édesanyával történt, aki szeretett volna egy szuper kis születésnapi partit rendezni gyermekének és meghívott barátainak, amihez be akart szerezni néhány eszközt, ezért felment az Amazon Prime-ra, és ott beütötte a "kinti játékok" keresőszót.

A találatok azonban alaposan meglepték őt, hiszen bár a többség rendben volt, de Jeni nem érti, hogy miként sikerült rögtön az első helyeken belebotlania egy közel 15 centiméteres fekete műpéniszbe.

Itt a bizonyíték, hogy az Amazon keresője még mindig nem tökéletes - 2. kép

Szerencsére az anyuka viccesen fogta fel a történetet, ezáltal a Facebookon keresztül jelezte az Amazonnak, hogy mi történt, miközben kiemelte, hogy tény: ez is egy fantasztikus kültéri játék valakinek.
6 hozzászólás

marco

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

kpal írta:
Legalább hátha ez is elkel ,kedvetkap az illető röhögő smiley röhögő smiley
Árukapcsolás vaze. röhögő smiley

válasz erre

kpal

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

Legalább hátha ez is elkel ,kedvetkap az illető röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

TEchie

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

Okos kereső! röhögő smiley

válasz erre

Fikarc

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

Hihetetlen hogy ekkora oldalak ilyen gagyik legyenek de tényleg! röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

Ez rohadt gáz. röhögő smiley

válasz erre

Harder

6 éve, 4 hónapja és 27 napja

OMG. röhögő smiley

válasz erre