Ismét trollkodott a Huawei: most a Samsung is kapott, nem csak az Apple

2018. október 29.
3.7291
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Manapság egyre nagyobb marketingfogás a gyártók részéről, hogy kifigurázzák a rivális brand egy-egy megoldását, amit a Huawei egész magas szinten űz, így nem múlhat el az október sem anélkül, hogy újból felszínre törjön a kínai gyártóból a troll, most épp a sebesség került a fókuszba.

Az a sajnálatos tény már ismert, hogy az Apple és a Samsung is lassította egyes modellek működési sebességét - elméletileg nem azért hogy kényszerítsék a felhasználókat a váltásra -, ami valljuk be nem túl fair üzleti stratégia.

A kínaiak szokásukhoz híven nem hagyták ezt szó nélkül a dolgot, így a Twitteren adtak hangot neki, a középpontban pedig az új zászlóshajó, a Mate 20 Pro volt - de kitértek arra is, hogy náluk a régebbi mobilok sem veszítenek semmit a fürgeségükből.

Kérdés, hogy meddig hagyja majd ezt szó nélkül az Apple és a Samsung, utóbbi azért képes belemenni ilyen adok kapokba, így akár a közeljövőben egy mókás Twitter csata is kialakulhat.


3 hozzászólás

Ronalddo

5 éve, 10 hónapja és 16 napja

Hehe igazuk van. mosolygó smiley

válasz erre

TEchie

5 éve, 10 hónapja és 16 napja

Ez mondjuk legalább jópofa. mosolygó smiley

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

5 éve, 10 hónapja és 16 napja

[Tiltott felhasználó!]