Ismét sikerült rekordbevételekkel zárnia a Samsungnak

2017. november 01.
2.6481
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Samsung nyilvánosságra hozta harmadik negyedéves pénzügyi jelentését, amiből kiderült, hogy a dél-koreai gyártó a várakozásoknak megfelelően elképesztő, sőt rekordmennyiségű nyereséget termelt, amivel az előző trimesztert is sikerült felülmúlnia.

Bár a Samsung külön nem részletezte, hogy okostelefonos üzletága mennyit hozott, de a cég árbevétele teljes egészében több mint 62 milliárd koreai won volt a szeptember 30-ig tartó negyedév során, ami túlszárnyalta az előző három hónap rekordját is.

Ami azonban még jelentősebb értéket képvisel, az a működési nyereség, a Samsung ugyanis ezen a téren több mint 14 milliárd wont könyvelt el, ami abszolút rekord a vállalat teljes történetében, sőt mi több, majdnem háromszorosa a tavaly ilyenkor mért összegnek.

Ezzel kapcsolatban a Samsung már kiemelte a mobilos szegmenst, így kiderült, hogy csak 3,2 milliárd wont ez a részleg harácsolt össze, amit a cég vélhetően még tovább növel majd a negyedik negyedévben, ami hagyományosan mindig a legerősebb szokott lenni a Samsung számára.
7 hozzászólás

rDAVE

1 hónapja, 2 hete

CharlieFirpo írta:
Nem lesz ez mindig így. Ha elkészül az Apple saját kijelzőgyára, majd megcsappan.
Annyira durván nem. A két cég között az a különbség, hogy a Samsung elektronikai részleg nélkül is nagyvállalat maradna. A világ legnagyobb épülete (Burj Khalifa): Samsung. A világ legnagyobb hajója -ami igazából 25 évig egy helyben fog állni és földgázt termel ki: Samsung. Korea legnagyobb kalandparkja: Samsung. És ezzel nincs lefedve minden részleg, csak a péniszméregetős.

válasz erre

CharlieFirpo

1 hónapja, 2 hete és 1 napja

Nem lesz ez mindig így. Ha elkészül az Apple saját kijelzőgyára, majd megcsappan.

válasz erre

rDAVE

1 hónapja, 2 hete és 1 napja

marco írta:
Felhúzta pár milliárddal hogy be kellett segíteni az Apple-nek oled panelekkel...
Remélem írnak köszönőbeszédet a vásárlóiknak és az Apple-nek.

válasz erre

marco

1 hónapja, 2 hete és 1 napja

Felhúzta pár milliárddal hogy be kellett segíteni az Apple-nek oled panelekkel...

válasz erre

VDemon

1 hónapja, 2 hete és 1 napja

Kell a per a következő vesztes perre. Úgyis rég volt már.

válasz erre

TEchie

1 hónapja, 2 hete és 1 napja

Jó dolgokat csinálnak, meg is érdemlik.

válasz erre

Fikarc

1 hónapja, 2 hete és 1 napja

Azért ilyen bevételekből eltengődnek...

válasz erre

 

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink