Ismét emberéletet követelt egy internetes kihívás

2018. január 29.
2.0061
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az internetes kihívások a múltban számtalan emberéletet követeltek már, ami nem véletlen az olyan őrültségek után, minthogy néhány IQ-harcos vadember képes arra is, hogy mosókapszulát egyen csak azért, hogy páran kinevessék őt.

Amerikában ráadásul most újabb őrült kihívás rajtolt el No Lackin Challenge név alatt, aminek a lényege röviden és tömören az, hogy két barát egymással szemben áll - mint egy párbajnál -, és fegyvert rántanak a másikra, miközben az egészet videóra rögzítik.

A kihívás egyszerű játékpisztolyokkal indult el, de ahogyan várható volt, érkeztek az egyre merészebb résztvevők, akik éles és töltött fegyvereket használtak ehhez. A múlt héten egy ilyen kihívásból lett tragédia Memphisben, egy ottani kávézóban, ahol egy 21 éves fiú, név szerint Sherman Lackland lőtte le 17 éves ismerősét a kihívás részeként.

Az eset körülményei egyelőre tisztázatlanok, ezáltal Sherman állítja, hogy a szabályoknak megfelelően nem akarta elsütni fegyverét, de az kibiztosítva került a kezébe, és amikor elővette, az valahogyan elsült, és mivel a másik fél fejlövést kapott, a helyszínen életét is vesztette.

A fiút a rendőrség azonnal őrizetbe vette, tettéért pedig több évnyi szabadságvesztéssel jutalmazhatják.
6 hozzászólás

Fikarc

6 éve, 8 hónapja és 10 napja

Idióták komolyan mondom.

válasz erre

KalandMester

6 éve, 8 hónapja és 10 napja

Csak egy amerikai, minnél kevesebb annál jobb. Maximálisan elégedet vagyok a kimenetelel, tekintve, hogy aki hülye az haljon meg.

válasz erre

inkognito

6 éve, 8 hónapja és 10 napja

Miért nem zárják be a YouTube-ot?

válasz erre

Levi87

6 éve, 8 hónapja és 10 napja

Bmeg ez nagyon kemény szomorú smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 8 hónapja és 10 napja

De jó isten! meglepett smiley

válasz erre

Porthos

6 éve, 8 hónapja és 10 napja

Komolyan mondom ez szörnyű. szomorú smiley

válasz erre