Iráni hackerek ellen emeltek vádat az egyik legnagyobb amerikai kibertámadás miatt

2018. november 30.
5.3141
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az USA igazságügyi minisztériuma két iráni származású hacker ellen emelt vádat az ország történelmének egyik legnagyobb kibertámadása miatt, aminek részeként zsarolóvírusokkal bombáztak több intézményt is.

A támadásnak mintegy 200 közvetlen áldozata volt, az érintett intézmények között pedig kórházak és egyetemek is akadtak, aminek során több célpont informatikai rendszere teljesen megbénult, ezzel pedig óriási, több 10 millió dollárnak megfelelő kárt okoztak az Egyesült Államoknak, miközben a hackerek legalább 6 millió dollárt kaszáltak a károsultaktól.

Faramarz Shahi Savandi és Mohammad Mehdi Shah a vádirat szerint nem az iráni kormány megbízásából ténykedett, saját zsebre szerettek volna dolgozni, aktivitásuk pedig még 2015-ben kezdődött, és több hónapon át tartott különféle intenzitással.

Iráni hackerek ellen emeltek vádat az egyik legnagyobb amerikai kibertámadás miatt - 2. kép

A támadás érdekessége leginkább az volt, hogy a hackerek által használt Dharma, SamSam és BitPaymer zsarolóvírusokat maguk írták, az egyedi tervezés mellett pedig célzott támadásokat hajtottak végre velük. A bíróság tárgyalások alakulásáról a jövőben folyamatosan tájékoztatjuk majd olvasóinkat.
4 hozzászólás

Mordorer

5 éve, 10 hónapja és 7 napja

Az ilyeneket életfogytig kéne kényszermunkáztatni, aztán majd elgondolkodna a többi idióta is hogy megéri-e.

válasz erre

Fikarc

5 éve, 10 hónapja és 7 napja

Legközelebb lezuhan egy repülő ha nem fizetnek vagy mi? Mocskos rohadékok az ilyenek.

válasz erre

Levi87

5 éve, 10 hónapja és 7 napja

Kórházakat hekkelgetni... wtf smiley Patkányok.

válasz erre

login_password

5 éve, 10 hónapja és 7 napja

Ha azt nézzük, hogy ilyen komoly vírusokat írtak, szép dolog de a zsarolás már nem.

válasz erre