iPhone 6 randevú

2014. október 01.
9371
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
Egyik lelkes olvasónknak köszönhetően (Köszönjük N.

Dani), kaptunk kölcsön egy iPhone 6-ot, amit Németországban sikerült megvásárolnia 2 hete.



Sajnos időhiány miatt nem tudtunk teljes körű tesztet végezni a telefonról, de a kevés idő ellenére is nyújtott némi betekintést a készülék az újdonságokba. Természetesen nagyobb kijelzővel sokkal jobb az iOS élmény, mint az elődjén az 5S-en. A kijelző éles a színek pedig szépen jelennek meg rajta. Erre biztosan nem lesz panasz. Tényleg nagyon szép s élethű képet ad.



A készülék új formája kényelmesen illeszkedik a kézbe, bár szerintünk a régi 5-ös és 5S jobb volt fogásra. De természetesen ez nem egy olyan tényező amin most fenn kell akadni. Kár lenne kitérni a hardverre és a szoftverre, de az világosan látszik, hogy az iOS 8-at egyértelműen az iPhone 6 köré tervezték. Míg egy 5S-en is akadnak problémák, amire fel is hívtuk az olvasók figyelmét, hogy NE frissítsék a szoftvert, addig az iPhone 6-on minden szépen fut, gondolkodás nélkül.



A felhasználók többsége úgy érzi, hogy nincs nagy kontraszt az 5S-hez képest. Persze a kijelző nagyobb és talán a szoftver is gördülékenyebb illetve az akkumulátor is kb 20%-al jobban bírja az elődnél.  Különös módon, el lehetett beszélgetni kulturáltan egy olyan emberrel, aki szereti ezeket a termékeket s mindig megveszi a legújabb modellt. Anélkül tudtunk kommunikálni a negatívumokról és pozitívumokról, hogy konfliktusba fordult volna a beszélgetés.



Említést érdemel még a csiszolt kijelző üveg, aminek a használata kényelmesebb mint az 5S durvább szélei voltak. Apróság, de mindenképp említésre méltó. Ahogy egyre több időt voltunk a telefon társaságába, sajnos nekünk is rá kellett döbbenünk, hogy ekkora hype teljesen felesleges körülötte. Nem tud annyival többet mutatni a külsőn és a kijelző méreten kívül mint az apukája, az 5S. Ettől eltekintve s a harcok kialakulását megelőzve, mindenki olyan készüléket vásároljon magának ami neki a legjobban kielégíti az igényeit s amit megengedhet magának.

[gallery link="file" ids="14282,14283,14287"]

Reméljük pár napon belül jöhetünk egy alapos tesztel ahol a legkisebb részletig elmélyülünk a készülékben. A készüléket köszönjük N. Daninak, hogy biztosította a szerkesztőség részére. A képeket LG G3-al készítettük.
nincs még hozzászólás