iPad-ekre cserélik a jegyzeteket az NHL-ben

2016. december 09.
3.8381
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
A Microsoft 400 milliós üzletet kötött az amerikai profi football szövetséggel, amelynek folyományaként Surface-t használnak a partvonal mentén, őket követve az Apple-nek is sikerült egy hasonló üzletet kötnie egy másik sportligával.

Az ötlet a Surface népszerűsítésére fogalmazódott meg a redmondi vállalatnál, de pár esetben majdnem visszaütött, hiszen egy-két vezetőedző szó szerint földhöz vágta az eszközt, mivel az lefagyott. Ennek ellenére az Apple-nél látták a fantáziát a dologban, és a hírek szerint nagyon közel van a megállapodás a cupertinoi cég az NHL között, amelynek értelmében a palánkon túl, a csapat koordinálásért felelős személyek a mágnestáblát és a hagyományos jegyzeteket Apple iPad-ekre cserélik majd.

Az előző évek folyamán többször próbálkozott mindkét vállalat hasonlóval az NHL-nél, de nem jártak sikerrel, ám úgy fest, most az Apple nyerő pozícióba került. Ennek pedig vélhetően nagyon örülnek Cupertinoban, hiszen korábban volt egy próbálkozásuk az NBA-nél is, ami kudarcba fulladt.
3 hozzászólás

Kisfaludy82

7 éve, 11 hónapja és 6 napja

techiii írta:
Amcsiban ez az apple mánia annyira gáz....
Annyira el vannak lustulva, tompulva hogy képtelenek a normális mérlegelésre.

válasz erre

Fikarc

7 éve, 11 hónapja és 6 napja

Az is le fog fagyni vagy majd laggol mint az állat. röhögő smiley

válasz erre

techiii

7 éve, 11 hónapja és 6 napja

Amcsiban ez az apple mánia annyira gáz....

válasz erre