Intelligent Scan: készül az Androidos technológia, mely köröket verhet a Face ID-re?

2018. február 01.
2.0081
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az iPhone X-ben helyet kapott Face ID arcfelismerő eszköz korunk legfejlettebb biometrikus azonosítója, mely egy hordozható eszközben csak helyet kaphatott, azonban úgy tűnik, a Samsung szeretné megugrani ezt a technológiát.

A hírt eredetileg a SamCentral indította el, azonban időközben valamiért törölték cikküket, de így is számtalan neves külföldi tech portál átvette, így mi is leírhatjuk nektek az Intelligent Scan névre keresztelt technológia részleteit, aminek a lényege a pletyka szerint az lesz, hogy a Face ID arcfelismerő funkcióját az íriszszkennerrel párosítja.

Az értesülések alapján az újdonságot a Samsung készíti, és bár nem találják fel vele a spanyolviaszt, ellenben úgy hírlik, hogy a megoldás nemcsak pontosabb és gyorsabb lehet, mint a szimpla Face ID, hanem rosszabb fényviszonyok mellett is működőképes maradhat. Hogy ez pontosan mit jelent, egyelőre rejtély hiszen a FaceID tökéletes sötétben is működik.

A Samsung egyelőre természetesen nem kommentálta a pletykákat, de ha készül is efféle újdonság, az még biztosan nem kap helyet a Galaxy S9-ben.

Nézd nagyban ezt a videót!



4 hozzászólás

Kisfaludy82

6 éve, 8 hónapja és 7 napja

Sok sikert. röhögő smiley Volt már rá próbálkozás, nem működött.

válasz erre

technomancer

6 éve, 8 hónapja és 8 napja

Lemaradásban vannak, de majd utolérik az Apple megoldását. De hogy többet fog tudni, azt nagyon kétlem. röhögő smiley

válasz erre

Levi87

6 éve, 8 hónapja és 8 napja

Pfffff Samsung röhögő smiley

válasz erre

TEchie

6 éve, 8 hónapja és 8 napja

Szeretnének jobbat készíteni. röhögő smiley

válasz erre