Infinity O kijelzővel leplezte le a Samsung a Galaxy A9 Prót

2019. január 25.
3.2901
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Amíg a legtöbben a közelgő Galaxy S10 felé fordították a szenzoraikat, addig a Samsung szépen csendben bemutatott egy új, illetve egy módosított készüléket, amely a Galaxy A9 Pro nevet viseli, különlegessége pedig a kijelzőben rejlik.

Miért is egy módosított mobilról beszélünk? Még decemberben Kínában debütált a Samsung Galaxy A8s, amit az ottani belföldi piacra szántak, de a gyártó úgy döntött, elkészíti a nemzetközi variánst is, így született meg az A9 Pro.

Specifikációját tekintve egy az egyben megegyezik a két fentebb említett Samsung okostelefon, csak a nevükben van eltérés, ennek értelmében van itt Snapdragon 710, 6GB RAM és 128GB háttértár, no meg három kamera a hátlapon és az előlapon a 6,4 colos kijelző.

És ez utóbbi az, ami az igazi szexszepilje az eszköznek, ugyanis az újdonság is Infinity O kijelzőt kapott, ami azt jelenti, hogy itt sem vállalta be a Samsung a notch-ot, így elképzelhető, hogy az európai piacon nem a Galaxy S10 lesz az első kameralyukkal szerelt mobil.

A végére az árcédula maradt, ami 550 dollár, ami bár vállalható, de egy középkategóriás mobilhoz képest drága.
3 hozzászólás

techiii

5 éve, 7 hónapja és 13 napja

Nem rossz kis kütyü.

válasz erre

Levi87

5 éve, 7 hónapja és 13 napja

Hardverben nem túl izmos, de középmezőnybe nem rossz ez.

válasz erre

Porthos

5 éve, 7 hónapja és 13 napja

Amúgy nem csúnya. Nekem bejön.

válasz erre