Indul a Sound, a legjobb vízparti buli

2019. július 03.
5.3871
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
csirkee profilja, adatai
csirkee
A mai nappal elstartolt az idei Balaton Sound fesztivál Zamárdi partján, ahol öt napon keresztül, hét helyszínen, több mint 100 program és több világsztár fellépő várja majd a fesztiválozókat, ahová idén 160,000 vendéget várnak a szervezők.

Ma már javában mennek a legnagyobb bulik a Balatonnál, hiszen a fesztiválozók elfoglalhatták a fesztivál területét és ma már olyan világsztárok lépnek majd fel a Nagyszínpadon, mint Don Diablo, J Balvin és az elektronikus zene egyik legjobbja, Tiesto. De a héten még fellép a Marshmello, Timmy Trumpet, The Chainsmokers, Sean Paul, Armin van Buuren, Rudimental live, G-Eazy és DJ Snake is. Mindezek mellett rengeteg egyéb program is várja a kikapcsolódni vágyókat, ugyanis lesz a héten Utca színház is, valamint Boat Party, ahol extra extra drumandbass bulival a Hybrid Minds is fellép a hajón.

Minden eddiginél biztonságosabb fesztivál élményt ígérnek a szervezők, ugyanis tovább fejlesztették a tavalyi Safety First programot. A Balaton Sound applikáción belül a SoundWatch-be belépve a fesztiválozó a térképen láthatja, hogy hol található a hozzá legközelebbi Safety First pont, de akár azonnali segítségnyújtást is kérhet ezen a felületen.

Az idei év egyik legnagyobb újítása a négy új VIP helyszín. Hollywood tematikával kényelmes kanapékkal és különleges dekorációs elemekkel várja a vendégeit a Nagyszínpad előtti VIP részleg, ahonnan közvetlenül megközelíthető a Balaton fölé épített VIP-rész. Itt baldachinos ágyak, napozóágyak és ingyenes törülközők várják a vendégeket. Ezen felül kialakítottak egy DREHER ARENA VIP-t az Arénéban, valamint egy ELROW VIP részt is.

Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

CharlieFirpo

5 éve, 2 hónapja és 15 napja

Szombat nekünk is. mosolygó smiley

válasz erre

Fikarc

5 éve, 2 hónapja és 15 napja

Szombaton ott a helyem! Armin. mosolygó smiley

válasz erre

inkognito

5 éve, 2 hónapja és 15 napja

Pénteken csapatunk le!

válasz erre