Ilyen aprócska a Föld 5 millió kilométeres távolságból

2018. január 04.
2.0331
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Csodálatos és egyben rendhagyó fotóval lepte meg az űrkutatás szerelmeseit a NASA, akik közzétették az OSIRIS-REx űrszonda által készített legfrissebb képet, amelyen 5 millió kilométeres távolságból csodálhatjuk meg Földünket.

A kérdéses felvétel még tavaly októberben készült, azonban csak most hozta nyilvánosságra a NASA, és mint megtudtuk, az 5 millió kilométeres távolság drasztikusságát jól érzékelteti, hogy a képen látható Föld és Hold között mintegy 390 ezer kilométernyi különbséget mérhetünk.

Ilyen aprócska a Föld 5 millió kilométeres távolságból - 2. kép

Az OSIRIS-REx űrszondát egyébiránt 2016 szeptemberében lőtték fel az űrbe annak érdekében, hogy idén eljusson a Bennu kisbolygóhoz, ahol legalább két éven keresztül fotózza majd az égitestet, végül pedig mintát is vesz belőle, amit 2023-ban repíthet vissza a Földre.
3 hozzászólás

Kisfaludy82

6 éve, 9 hónapja és 6 napja

Nem egy látványos fotó, de nagyon érdekes látni. mosolygó smiley

válasz erre

Fikarc

6 éve, 9 hónapja és 6 napja

De jó kép!mosolygó smiley

válasz erre

TEchie

6 éve, 9 hónapja és 6 napja

Ez a bolygó mindenhogy nagyon szép.mosolygó smiley

válasz erre