Ijesztő: valamiért agykárosodást szenvedett Kubában minden amerikai diplomata!

2019. július 25.
3.7451
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nem képzelték különös tüneteiket azok az amerikai diplomaták, akik 2016 és 2018 között Kubában voltak kiküldetésben, az orvosi vizsgálatok során ugyanis kiderült, hogy mindegyik érintett politikai munkatárs rejtélyes agykárosodást szenvedett.

A diplomaták egy része már a szolgálat megkezdése után jelezte, hogy szemrángástól, szédüléstől, egyensúlyzavartól és rosszullétektől szenved, amit akkor a kormányzat még nem vett komolyan, de miután egyre több Kubában szolgáló munkatárs számolt be hasonlókról, hazarendelték őket, és alapos vizsgálatoknak vetettek alá mindenkit a Pennsylvania Egyetemen.

Az eredményekről az Amerikai Orvostársasághoz kapcsolódó JAMA nevű tudományos folyóirat számolt be a minap, amiből kiderült, hogy az MRI-vizsgálatok egyértelműen bizonyítják, hogy a diplomaták agya károsodott, azonban senki sem tudja, hogy ezek az elváltozások pontosan minek köszönhetők.

Az amerikai kormány haladéktalan vizsgálatot indított az ügyben, miközben kubai oldalról tagadják, hogy bármi közük lenne a dologhoz, sőt mi több, úgy vélik, hogy a vizsgálatok eredményei sem felelnek meg a valóságnak.
3 hozzászólás

Fikarc

5 éve, 27 napja

Zombiapokalipszis.

válasz erre

petrovicsz

5 éve, 27 napja

Először azt hittem a cím alapján hogy valami poén. meglepett smiley Nagyon durva!

válasz erre

betyár

5 éve, 1 hónapja

Az kemény. meglepett smiley

válasz erre